Ádám Martin: Leginkább magamnak szeretnék bizonyítani

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.26. 17:52
null
Ádám Martin elsősorban önmagának szeretne bizonyítani (Fotó: Szabó Miklós)
Lejátszotta első hazai felkészülési mérkőzését a Paks, Bognár György együttese csütörtök délelőtt rekkenő hőségben 6–1-re győzött a másodosztályú Szeged ellen. A találkozó első félidejében volt pályán Ádám Martin, aki szerint ilyen melegben talán még sosem futballozott. A támadó az NSO Tv kérdésére elárulta, mik a tervei a magyar válogatottal.

„Leginkább magamnak szeretnék bizonyítani, hiszen az elmúlt fél évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna – kezdte Ádám Martin. – Sérülés mellett voltak egyéb dolgok is, melyek nem voltak rám jellemzőek, próbálok a felkészülés során kiegyenesedni. Változtatnom kell egy-két dolgon, ezt megtettem, szóval igen, cél a válogatott.”

 

Legfrissebb hírek

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
10 órája

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
12 órája

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
14 órája

Mocsi Attila: Érzem, hogy vezérként tekintenek rám a Rizesporban

Magyar válogatott
2025.11.06. 09:54

Bárány gyerekkora óta vágyott a kerettagságra, Redzic élete formájában van

Magyar válogatott
2025.11.04. 17:32

Bárány Donát és Redzic Damir a két újonc – Marco Rossi keretet hirdetett Örményország és Írország ellen

Magyar válogatott
2025.11.04. 12:42

Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 08:57

Amikor B-válogatottunk legyőzött egy világbajnoki résztvevőt

Népsport
2025.10.30. 10:25
Ezek is érdekelhetik