London 2012: Sarapova viheti az orosz zászlót a megnyitón

Vágólapra másolva!
2012.06.12. 18:01
Az Orosz Teniszszövetség elnökének közlése szerint a szombaton a Roland Garros női versenyének elhódításával a karrier Grand Slamet teljessé tevő Marija Sarapova viheti az ország zászlaját a londoni olimpia megnyitóján. Samil Tarpiscsev – aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is – ezt kedden jelentette be az orosz médiának.
„A tenisz nagyon népszerű sportág, és amennyire én tudom, Roger Federert választották, hogy a svájci zászlót vigye, míg a spanyol delegációt Rafael Nadal fogja kivezetni a londoni megnyitón” – magyarázta a döntést Tarpiscsev.Az oroszoknál ezzel nagy hagyomány törik meg, hiszen az elmúlt olimpiákon rendre férfi versenyző vitte az ország zászlaját: 1996-ban a birkózó Alekszandr Karelin, 2000-ben a kézilabdázó Andrej Lavrov, 2004-ben az úszó Alekszandr Popov, míg 2008-ban a kosaras Andrej Kirilenko.„Az olimpia kislány korom óta nagy álmom. Oroszországban nőttem fel, de a tenisz akkor nem bírt nagy támogatottsággal, minden az olimpikonokról szólt” – jelezte Sarapova, nagy megtiszteltetés számára, hogy rá esett a választás. Sarapovának a londoni lehet az első olimpiája, miután 2004-ben Athénba nem tudott kijutni, míg 2008-ban vállsérülése miatt kénytelen volt távol maradni Pekingtől.
Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
6 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
8 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
9 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
9 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
22 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36
Ezek is érdekelhetik