P. K. 2021.04.12 14:07 Frissítve: 2021.04.12 20:15

Schön ajtót nyithat a magyar fiataloknak Amerikában

Mint ismeretes, a napokban az MTK labdarúgócsapata hivatalosan is bejelentette, hogy Schön Szabolcs nyártól az amerikai profi ligában szereplő (MLS) FC Dallasban folytatja pályafutását. Az átigazolás hátteréről a szélsőt az Egyesült Államokba közvetítő The Footballers Group menedzseriroda részéről Panikosz Makedonasszal és Sowunmi Thomasszal beszélgettünk.


Schön Szabolcs szerződtetését múlt héten jelentette be az FC Dallas (Fotó: fcdallas.com)

A Nemzeti Sport Online már februárban jelezte, hogy az U21-es válogatott szélső, Schön Szabolcs a nyártól az MLS-ben szereplő FC Dallasban folytatja pályafutását, a megállapodás tényét a múlt héten a két klub is megerősítette. A 20 éves játékos három plusz egy éves szerződést kötött és értesüléseink szerint 1.2 millió euró körüli összeget fizet érte az amerikai klub (bár az átigazolás bejelentésekor az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra).

Az üzletben közvetítőként közreműködő The Footballers Group menedzseriroda vezetőjét, Panikosz Makedonaszt először is arról kérdeztük, hogyan került képbe az FC Dallas, és miért éppen Schönre esett a választás.

„Irodánknak jó kapcsolatai vannak az Egyesült Államokban, korábban ugyancsak az MTK-tól a szenegáli Khaly Thiam is a közreműködésünkkel került a Chicago Fire-höz – nyilatkozta a játékosügynök. – Megkerestek Dallasból, elmondták, milyen típusú játékost keresnek és mi Schön Szabolcsot ajánlottuk. Nagyon örülünk, hogy sikerült Schön Szabolcsot átigazolni az FC Dallashoz. Ki kell emelni, hogy minden résztvevő nagyon nyitottan állt az átigazoláshoz.”

A The Footballers Groupnak dolgozó, korábban tízszeres válogatott Sowunmi Thomas hozzátette, először is a szélsőtől és menedzserétől, Fülöp Ferenctől kértek engedélyt, hogy eljárhassanak az ügyben, ezután kezdődtek el a megbeszélések a klubok között.

„André Zanotta, a Dallas szakmai igazgatója és Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója is profi tárgyalópartnernek bizonyult – folytatta Makedonasz. – Szeretnénk megköszönni az MTK és a Dallas vezetőinek, valamint a két klub tulajdonosainak a hozzáállását a hosszú egyezkedés folyamán. Ezt azért érdemes kiemelni, mert lett volna olyan klub, amely megvárta volna az U21-es Eb-t, hátha emelkedik a játékos értéke, miközben végül Schön nem is játszhatott a tornán, mert elkapta a koronavírust. Az MTK azonban nem ezt követte, már az év elején érdekelt volt a klub a tárgyalások lezárásában, ahogy a Dallas is, hiszen Amerikában május 4-én zárul az átigazolási időszak. Az MTK-nak több európai ajánlata is volt Szabolcs értékesítésére, de Polyák Balázs nagyobb érdeklődést mutatott az FC Dallas iránt, mert az amerikai klub az MTK-hoz hasonlóan támogatja a fiatal játékosok fejlődését.”

Makedonasz kifejtette, a Dallas tudatosan épít a fiatal játékosokra, és több példa bizonyítja, hogy Dallasból van előrelépési lehetőség európai topligákba is, többek közt ezért jó lehetőség Schönnek ez az átigazolás.

 
Leendő világsztárok Amerikából? – Schön Szabolcs is kirakatba kerül
 Az MTK-nál a Red Bull Salzburgtól is merítenek

„A 19 éves Bryan Reynolds az AS Romába, míg Chris Richards 17 éves korában a Bayern Münchenhez szerződött Dallasból, de rajtuk kívül is több játékost szerződtettek már Dallasból ismert európai klubok. Ezek az átigazolások jól mutatják a Dallas kapcsolatait, egyúttal azt is, hogy valóban építenek a fiatalokra, valós lehetőséget biztosítanak nekik a továbblépéshez, fejlődéshez. Az MLS erős bajnokság, minden szempontból magasabb szintet jelent, mint az NB I. Az utóbbi néhány évben egyre több ígéretes játékos kerül az amerikai profi ligából is Európába. Miguel Almirónt például két év atlantai szereplés után 25 millió euróért értékesítették Newcastle-be, a Red Bull Salzburg pedig a télen csaknem hatmillió eurót fizetett ki a Philadelphiai Unionnak a 20 éves amerikai  Brenden Aaronsonért, akit Szoboszlai Dominik helyettesítésére szemelt ki az osztrák klub. Hiszünk benne, hogy az MTK és Schön Szabolcs a legjobb döntést hozta, amikor több ajánlat közül az FC Dallasét fogadta el. Természetesen arra törekszünk, hogy az amerikai klub állomás legyen Szabolcsnak egy következő, szakmailag további előrelépést jelentő átigazolás előtt.”

A játékosügynök véleménye szerint az amerikai szerződés nem jelenthet akadályt abban sem, hogy a szélső hamarosan a felnőttválogatottban is bemutatkozzon.

„Biztos vagyok benne, ha Schön Szabolcs jól teljesít, akkor Marco Rossitól is lehetőséget fog kapni a válogatottban, mert a szövetségi kapitány eddig is mindenkinek megadta az esélyt, aki a teljesítményével kiérdemelte a meghívót. A távolság nem jelenthet ebben akadályt, mert ha a dél-amerikai sztárok le tudják győzni a vb-selejtezők alkalmával ezt a nehézséget, akkor Szabolcs is képes erre. De említhetem példaként a cseh Zdenek Ondráseket, aki 2019-ben a Dallas játékosaként kapott először meghívót a cseh válogatottba, és többször is szerepelt azóta a nemzeti csapatban. A szlovák válogatottból pedig Ján Gregus és Albert Rusnák is az MLS-ből kapott meghívót két éve, a magyar válogatott elleni mérkőzésekre.”

Az elmúlt években nagyon kevés fiatal magyar játékos tudott jelentős átigazolás díj ellenében az NB I-ből külföldre szerződni. Makedonasz ugyanakkor hangsúlyozta, Schön előtt jó példa lehet Szalai Attila esete, aki azt követően debütálhatott a válogatottban, hogy Mezőkövesdről Ciprusra igazolt, ahonnan aztán azóta tovább is tudott lépni a Fenerbahcéhoz.

„Amikor Szalai Attilát Ciprusra közvetítettük, az Apollonhoz, sok klub még néhány százezer eurót is sokallt volna érte, most pedig ott tart, hogy a hírek szerint a nyáron több millió eurós ajánlatot is kaphat érte a Fenerbahce. Cipruson szerepelhetett az Európa-ligában, válogatott lett, majd szerződtette a török sztárcsapat, ez nem valósulhatott volna meg, ha itthon marad. Biztos vagyok benne, hogy a nyáron a további előrelépésre is meglesz a lehetősége. Itt megjegyezném, hogy az Apollon vezetősége várhatott volna Szalai értékesítésével, hogy a nyáron még jobb feltételekkel tudja eladni a játékjogát, de a klub a játékos érdekeit is szem előtt tartva elfogadta a Fener ajánlatát, és bizonyos százalékban részesülhet a további eladásából.”

A menedzser szerint nem könnyű Magyarországról egyből topklubokhoz, illetve európai topligába szerződni, meg kell találni az odáig vezető úton a köztes állomásokat.

Sallai Rolandot is említhetjük, aki a Puskás Akadémia után szintén Ciprusról hívta fel magára a német Freiburg figyelmét. Magyarországról nem könnyű ezt az utat bejárni, mert a legtöbb fiatal magyar játékosnak nincs annyi meccse felnőttszinten az élvonalban, hogy a nagy klubok fantáziát lássanak benne, és az első csapatukhoz szerződtessék őt. Arányaiban, a környező országokhoz képest még mindig kevés fiatal hazai játékos szerepel az élvonalban. Budafokon például több tehetséges fiatal is játszik – de Pakson is találunk ilyen játékosokat –, ők azonban korábban inkább csak az NB II-ben futballoztak, nincs meg az a rutinjuk, ami egy külföldi szerződéshez kellene, hiába bizonyítják az NB I-ben, hogy több, légiósokra építő csapat futballistáival is felveszik a versenyt.”

A járvány előtt a játékosok külföldre közvetítését az is nehezítette, hogy minden NB I-es meccset egy időben rendeztek, így nem is szívesen jöttek ide a külföldi megfigyelők, mert egy hétvégén egy-két meccsnél többet nem is tudtak volna egyszerre megnézni. Makedonasz kiemelte, korábban, amíg nem egy időben voltak a meccsek és több csapat, így több magyar játékos szerepelt az NB I-ben, gyakrabban tudtak Nyugat-Európába szerződni a hazai labdarúgók.

Az MTK viszont jó példa a játékosügynök szerint, folyamatosan megadja a magyar fiataloknak a lehetőséget, akár nemzetközi porondra is eljuthat, és érdekelt a játékosok értékesítésében. Korábban ezt bizonyította az MTK-tól Olaszországba szerződött Schäfer András esete, és erről nyilatkozott az év elején a Nemzeti Sport Online-nak Polyák Balázs is a klub átigazolási politikája kapcsán. Az NB I-ben ebben az idényben 22 bajnokin nyolc gólt szerző és négy gólpasszt adó Schön pedig, aki egyébként a Honvédban nevelkedett, de 2019-ben az MTK-hoz tért haza az Ajax utánpótlásából, Amerikában is ráirányíthatja a figyelmet az MTK-ban folyó szakmai munkára. Ha bizonyítani tudja, hogy érdemes volt őt szerződtetni, újabb magyar fiatalok előtt nyithat ajtót az MLS-ben.

2021.04.26 17:30:33

Légiósok MILITÁR IVÁN

Miért van szüksége az RB Leipzignek Willi Orbánra és mit adhat ő a magyar válogatottnak? Elemzés.

2021.04.25 16:07:10

Légiósok H. Á.

Magyar játékosai nélkül játszott gól nélküli döntetlent az NK Osijek a Rijeka vendégeként.