RB Leipzig: Orbán visszakapta korábbi tisztségét

2023.08.16. 09:36
null
Orbán újra vezér lett (Fotó: Getty Images)
A német szaklap, a Kicker arról számolt be, hogy immár hivatalosan is Willi Orbán az RB Leipzig csapatkapitánya – ismét. A 41-szeres magyar válogatott védő klubtársától, Gulácsi Pétertől vette át a karszalagot, aki egyébként a tavaly októberi térdszalagszakadása óta kedden először vett részt a csapattal közös edzésen.

Orbán már a hétvégén, a Bayern ellen 3–0-ra megnyert német Szuperkupa-mérkőzésen is kapitányként vezette ki a lipcseieket a müncheni Allianz Aréna gyepére, s kedden a klub közölte: az új idényben a magyar védő lesz a csapat első számú kapitánya. Orbán számára nem ismeretlen a szerepkör, hiszen 2017 és 2020 között volt ő már „cséká”, aztán Marcel Sabitzernek adta át a karszalagot. Az osztrák középpályás viszont egy évvel később távozott, így Gulácsit választották meg új kapitánynak, s Orbán lett a helyettese. Most viszont a társak úgy döntöttek, legyen ismét a védő a kapitány, s Gulácsi a beugrója.

„Örülök, hogy megkaptam a támogatást és a bizalmat is a csapattársaktól. Azzal, hogy most Péter lesz a második számú mögöttem, valójában nem sok minden változott közöttünk” – idézi a klub honlapjának nyilatkozó Orbánt a szaklap.

A klub honlapja arról is beszámol, hogy a bajnoki idény kezdete előtt a játékosok belső tanácsa egy fővel növelte létszámára a tavalyihoz képest, miután a csapattól távozó Marcel Halstenberg és Christopher Nkunku helyére hárman is bekerültek: Dani Olmo, Benjamin Henrichs, és Xaver Schlager, így a Gulácsi és Orbán vezette testületnek jelenleg nyolc tagja van – a felsoroltakon kívül még Kevin Kampl, Yussuf Poulsen és Emil Forsberg.

Szintén a klub honlapja számolt be róla, hogy Gulácsi Péter tíz hónap után először edzhetett együtt a csapattársaival, s ugyan még nem végezhetett minden gyakorlatot a többiekkel együtt, azért ez nagy lépés számára a visszatérés felé vezető úton.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
2026.09.23. 09:24

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Willi Orbán: Rendkívül fájdalmas ez a vereség!

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:09