PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2022.03.11 13:25 Frissítve: 2022.03.11 14:46

Nagy Ádám: Szerepelhetek klubszinten bárhol, a válogatott nekem a legszentebb dolog

Olasz meló 2.0, avagy az 57-szeres válogatott középpályás két év elteltével visszatért Itáliába. Korábban három esztendőt töltött Bolognában, most cseppet sem bánná, ha még hosszabb ideig maradna Pisában. Beszélgetés Nagy Ádámmal a befejezetlen útról, az angliai tapasztalatokról, első osztályú célokról, no és egy kilenc hónapos úriemberről.

Nagy Ádámnak nagyon sokat jelent a válogatott (Fotó: Szabó Miklós)

 

SEGÍTŐ KEZEK

Aki kicsit is ismeri a történetét, tudja, hogy volt idő, amikor – egészen fiatalon – a pályafutását a Goldballban indító, majd a Vasas Pasarétben folytató Nagy Ádám egy időre felhagyott a focival. Szerencsére az idő tájt voltak mellette olyanok is, akik nem engedték el a kezét, a Wágner ikrek addig győzködték, amíg a Kelen SC-ben újra nem kezdte a játékot.

„Van egy-két ember, akinek valóban sokat köszönhetek – mondta ezzel kapcsolatban Nagy Ádám. – Pesti Tibor volt az első edzőm a Goldballnál, sokat kaptam tőle, nem véletlen, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Wágner Ádámnak és Gábornak szintúgy hálával tartozom, mert rengeteget segítettek nekem, tulajdonképpen ők karoltak fel. Akkor is hittek bennem, amikor más nem. S két német szakember nevét is szeretném megemlíteni: Theo Schneider a Ferencvárosnál, Bernd Storck a válogatottnál bízott bennem. Ha nincs Theo Schneider, aligha kerülök fel a Fradiban az első csapathoz – ki tudja, hogyan alakult volna akkor a karrierem.”

– Hiányzott Olaszország?
– Az nem kifejezés! Nagyon örültem, amikor tavaly nyáron lehetőségem nyílt a visszatérésre. S nemcsak a kihívás miatt, hanem azért is, mert úgy érzem, befejezetlen útra léptem. Kevés magyar labdarúgónak sikerült letennie itt a névjegyét, talán Détári Lajos volt az utolsó, aki éveken át meghatározó játékosnak számított a Serie A-ban. Nos, én is szeretnék azzá válni. Mondom ezt annak ellenére, hogy jelenleg a másodosztályban szerepelünk.

– A kilátások nem rosszak...
– Noha a feljutás még nem erre az évre volt célul kitűzve, felettébb biztató az eddigi teljesítményünk, ezért bízunk benne, hogy már most sikerülhet. A Serie A a topbajnokságok közé tartozik, odahaza is sokan követik figyelemmel – nem titok, vágyom arra, hogy a Pisa futballistájaként tegyem újra próbára magam az élvonalban. Az Angliában töltött két év alatt rádöbbentem, akkor tudom a legtöbbet kihozni magamból, ha a pályán kívül is megtalálom a helyem. Így, hogy augusztusban már a párommal és a júniusban született kisfiammal, Vencellel költözhettem vissza Olaszországba, még boldogabb vagyok. Teljes és kerek az életem.

– Mi hiányzott a legjobban Olaszországból?
– Az itteni kultúra, valamint az emberek kedvessége, közvetlensége, a gasztronómiáról nem szólva. Persze nem kirándulni jöttem, de mint utaltam rá, ahhoz, hogy száz százalékot nyújtsak az edzéseken és a meccseken, fontos, hogy a civil életben is minden rendben körülöttem. Nyitott embernek tartom magam, Angliába is úgy mentem, hogy kíváncsi voltam, hogyan tudok alkalmazkodni az ottani viszonyokhoz. Remélem, senkit sem bántok meg azzal, ha azt mondom, a szigetország nem vált a szívem csücskévé. Félreértés ne essék, nem ért fel kínzással az a két év, ellenkezőleg, hálás vagyok a sorsnak, hogy a labdarúgás hazájában megmérethettem. Azt nagyon sajnáltam, hogy a pandémia miatt a második idényben a szurkolók kiszorultak a lelátóról, üres stadionokban sehol sem jó játszani, Angliában, ahol közismerten varázslatos a légkör, kiváltképp nem. Mindamellett szemernyi csalódottság sincs bennem a Bristol Citynél töltött időszak miatt, sőt ma már tudom, kellett nekem az a két év, hogy rájöjjek, mire van szükségem annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítménnyel rukkolhassak ki. Sokat fejlődtem, mentálisan is erősebb lettem. Ezért is gondolom, ha már ebben az idényben kiharcolnánk a feljutást, nem okozna problémát, hogy az első osztályban is megálljam a helyem.

– Feltételezem, a beilleszkedés zökkenőmentesen ment.
– Így van, az első pillanattól fogva csodásan érezzük magunkat. A bolognai éveknek köszönhetően nem küszködtem nyelvi nehézséggel, nyomban megtaláltam a közös hangot a többiekkel. Az olasz focinak van egy sajátos arca, kicsit minden más, mint máshol, aki boldogulni akar, annak ezt meg kell szoknia, de nem volt gondom, mert a korábban gyűjtött tapasztalatokra hagyatkozhattam.

KÖNYVAJÁNLÓ: COELHÓTÓL MÁRAIIG
„Nagyon szeretek olvasni, fontosnak tartom. Van is időm rá, mert sok meccsünk van, sokat utazunk. Szeretem a magyar írókat, Márai Sándor vagy éppen Rejtő Jenő könyveit is szívesen forgatom, bár most éppen George Orwell regényét, az 1984-et olvasom. Korábban Dan Brown és Paulo Coelho művei is tetszettek. Amit olvasok, az vagy szembejön velem, vagy ajánlják nekem – a lényeg, hogy mindig találok magamnak olyan könyvet, amely jó kikapcsolódási lehetőséget nyújt.”

– Nagy a különbség Pisa és Bologna között?
– Különbség inkább Észak- és Dél-Olaszország között van. Nekem tetszik az északi rész, megvan a maga bája. Pisa is klasszikus turistaváros, rengetegen jönnek ide úgy, hogy a fő úti céljuk Firenze, onnan ruccannak át egy napra. Azt már én teszem hozzá, hogy Pisa sokkal többet képes adni a ferde toronynál, aki szán rá időt, el tud veszni a lenyűgöző hangulatú belvárosban. Mi kicsit kijjebb, Pietrasantában leltünk otthonra, az edzőcentrum huszonöt percnyi autóútra van, egyáltalán nem vészes. Korábban rendre a városközpontban laktam, de most úgy ítéltük meg, hogy a kisfiunk miatt jobban tesszük, ha egy kertvárosi részben keresünk lakást. Meg is találtuk – és imádjuk!

– Tudja, mi köti össze Galileo Galileit, Andrea Bocellit és Giorgio Chiellinit?
– Mindhárman Pisa szülöttei! A repülőtér éppenséggel Galileo nevét viseli. Értelemszerűen a Juventus klasszis védőjének ikertestvére, Claudio is Pisában jött világra, nem mellesleg ő a klub sportigazgatója. Vele voltam kapcsolatban a tárgyalások során, mindvégig rendkívül tisztességes és egyenes volt, no és az általa felvázolt projekt is elnyerte a tetszésemet.

– Mi fogta meg elsősorban?
– Mindig próbáltam odaigazolni, ahol azt éreztem, hogy kellek a csapatba. Ha más szempontokat tartok inkább szem előtt, vehetett volna más irányt is a karrierem, de az nem én lettem volna. Mondhatni, mindig azt a helyet kerestem, ahol engem kerestek, ahol az én karakteremre volt szükség. A Pisánál éppen ezt éreztem. A történethez hozzátartozik, a nyári Európa-bajnokság után úgy mentem vissza Bristolba, hogy jeleztem a vezetőknek, szeretném máshol folytatni. Addigra már eldőlt, hogy ugyanaz az edző marad a csapat élén, akivel addig dolgoztam, és bár semmilyen problémánk sem volt egymással, nem voltam meggyőződve arról, hogy az a futball, amelyet ő játszat, a jövőben is garantálja a fejlődésemet. Játéklehetőségből nem volt hiány, de nem éreztem jól magam a pályán – ezért is szerettem volna váltani. Vállaltam némi rizikót azzal, hogy ezt bejelentettem, mert akkor még nem volt konkrét ajánlatom, ugyanakkor úgy tartottam helyénvalónak, ha őszinte vagyok, ha nyílt lapokkal játszom. Meg kell jegyeznem, az edző és a vezetők is korrektek voltak, megértették az álláspontomat, nem nehezítették meg a távozásomat. Szerencsére hamar képbe került a Pisa – a folytatás pedig már ismert.

Nagy Ádám sokat fejlődött emberileg (Fotó: Dömötör Csaba)

– Abban, hogy a Serie B-be igazol, nem is látott kockázatot?
– Minden klubcserében van kockázat. S minden váltás nehéz. Én is tépelődtem kicsit, mígnem eljutottam odáig, hogy ezt meg kell lépnem. Az ember mégiscsak a bizonytalanságba ugrik bele, jóllehet a mostani eset annyival egyszerűbb volt, hogy az a tudatos építkezés, ami az új sportigazgató vezetésével elkezdődött a Pisánál, vonzóvá tette a klubot. Utólag nyilván könnyű okosnak lenni, de az elmúlt hónapok arról tanúskodnak, hogy jól döntöttem. Még akkor is, ha az itteni körülmények teljesen mások, mint az angliaiak voltak. Nincs olyan jól kiépített infrastruktúra, mint Bristolban, a stadionunk sem ultramodern, a konditerem egy sátorban van kialakítva, ám ez sem zavar. A megfelelő munkát a régi gépeken is el lehet végezni. A lényeg, hogy mindennap boldogan érkezem meg az edzésre. Sokkal jobban élvezem a focit, sokkal jobban ki tudok teljesedni a pályán. Mindeközben bízom benne, hogy a tervekből hamarosan valóság lesz, ha feljutunk, bizonyára már méltó körülmények között fogadhatjuk a legjobb csapatokat.

– Megállapíthatjuk, hogy jókor van jó helyen?
– Igen! Örülök, hogy nem hagytam ki ezt a lehetőséget. Nem kimondott cél a feljutás, de ha már „tűzközelben” vagyunk, szeretnénk odaérni az automatikus osztályváltást jelentő első két hely valamelyikére. A keretünk viszonylag fiatal, sok a tehetséges, ambiciózus játékos, ők nagyon vágynak arra, hogy a Serie A-ban mutathassák meg magukat. Nekem ötvenegy mérkőzésem van az élvonalban, ezt respektálják a fiatal csapattársak. Mindazonáltal én tudom a legjobban, hogy a múltból nem lehet megélni, a tiszteletet mindennap ki kell vívnom az edzésmunkámmal és a meccseken nyújtott teljesítményemmel. Szép kihívás, de örömmel állok elébe.

– Hogy idáig eljusson, jó néhány akadályt le kellett küzdenie.
– Emberileg sokat fejlődtem. Csak ismételni tudom magam: huszonhat esztendősen már tisztában vagyok azzal, mire van szükségem a pályán és azon kívül, mi kell ahhoz, hogy úgy futballozzak, ahogy elvárom magamtól. Ráeszméltem: egy nekem idegen országban akkor lehetek sikeres, ha folyamatosan jól játszom. Mindig van egy hazai futballista, aki a helyemre pályázik, és ő előnyben is van velem szemben – de legyen is! Jó lenne otthon is azt látni, hogy a magyar fiatalok játszanak a légiósok helyett, már ha kellőképpen érettek és jók. Ne elégedjenek meg azzal, hogy az első csapat keretéhez tartoznak, bizonyítsák be, hogy a kezdő tizenegyben van a helyük! Külföldön rájöttem, ha nem állok be a sorba, ha hisztizek amiatt, mert kevés lehetőséget kapok, azzal csak mások dolgát könnyítem meg. Ezen a téren is sokat tanultam Angliában. Megéltem ott is nehéz időszakot. Megesett, hogy úgy éreztem, helyem lenne a csapatban, ám a menedzser másként vélekedett. Abban a szituációban két dolgot tehettem. Egy: maximálisan tiszteletben tartom az edző döntését. Kettő: a fogamat összeszorítva a lehető legkeményebben melózom azért, hogy amint lehet, esélyt kapjak a bizonyításra. Így is történt. A lelkiismeretem végig tiszta volt. Afelől pedig nem volt kétségem, hogy ha becsülettel teszem a dolgom, előbb-utóbb a pályán találom magam. S tudtam azt is, ha megkapom a sanszot, kiharcolom magamnak, hogy onnantól fogva számoljon velem a szakmai stáb. A meccsszámra Bristolban sem lehetett panasz, itt, Pisában végképp nem. Örülök, hogy eljutottam idáig. Azt azért elárulom, van egy vesszőparipám.

– Éspedig?
– Az az érzésem, hogy a magyar játékosok fejben lehetnének erősebbek. Ha nem úgy alakulnak az események, ahogy előzetesen elképzelték, túl könnyen beletörődnek. Meglehet, ezzel is magyarázható, hogy a labdarúgásban a magyar útlevél nem jelent olyan sokat, mint például a szerb. Ezen, mármint a mentalitáson azonban még lehet javítani – és kell is!

– Netán azt is tudja, hogyan?
– Remélem, még néhány jó évem van légiósként, de ha hazatérek, szeretnék valamit visszaadni a magyar labdarúgásnak abból, amit kaptam. Most úgy érzem, odahaza egy helyben toporgunk, holott minden lehetőség megvan a fejlődésre. Jó lenne odáig eljutni, hogy az akadémiákról kikerülő futballisták alkotják az első csapatok magját. S jó lenne az is, ha sokkal több magyar játékos kapna lehetőséget, ne „zsoldosokat” kelljen szerződtetni. Minden tiszteletem például a Paksé, amely kizárólag magyarokat foglalkoztat, és így is szimpatikus, jó focit játszik. Nem tartom lehetetlennek, hogy amiről beszélek, idővel megvalósuljon, de nem árt hangsúlyozni, hogy ennek érdekében a fiataloknak mentálisan fejlődniük kell! Ha valaki felkerül az NB I-es kerethez, ne essen szét a lazaságtól, akarjon többet, sokkal többet!

– Ha egyetlen pillanatot kellene kiemelnie a pályafutásából, melyik lenne az?
– Amikor magamra ölthetem a címeres mezt. Szerepelhetek klubszinten bárhol, a válogatott nekem a legszentebb dolog. Amikor a Himnuszt hallgatom a gyepen, azt érzem, hogy egész Magyarországot képviselem. Ráadásul egy győzelemmel tízezreket, olykor százezreket tehetünk boldoggá. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy futballista lehetek. Természetesen vannak fájó sebek is, azok azonban idővel begyógyulnak, és csak a jóra emlékezünk. Például a kétezertizenhatos és a tavalyi Európa-bajnoki részvételre. Legutóbb ugyan nem értünk el akkora sikert, mint Franciaországban, de amit a hazai környezet, a telt házas Puskás Aréna adott nekünk, életünk végéig elkísér bennünket. Az ötvenedik válogatottságomat éppen a Franciaország ellen egy egyre végződő mérkőzésen ünnepelhettem, még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut, mit éltem át akkor. Örülök, hogy kétezertizenöt óta folyamatosan tagja vagyok a válogatottnak, bízom benne, hogy még évekig számol velem a mindenkori szövetségi kapitány.

– Ötvenhét válogatottságnál jár – cél a száz?
– Már én is elgondolkodtam azon, hogy jó lenne addig eljutni, sőt akár kicsit tovább is... Nem akarok csúcsokat kergetni, gólrekorder nem is leszek a nemzeti együttesben, de válogatottsági talán lehetek. Maradjunk annyiban, dolgozom azon, hogy az a néhány jó év még bennem legyen.

– A negyvenhetedik és a negyvennyolcadik válogatottsága között lett apa tavaly június hetedikén. „A fiam úriember, megbeszéltem vele, hogy a két felkészülési meccs, vagyis június negyedike és nyolcadika között érkezik” – fogalmazott mosolyogva akkor. Árulja el, Vencel még mindig úriember?
– Az bizony. Csodálatos hónapok vannak mögöttünk. Ahogy reagál már a nevére, ahogy mosolyog, ahogy felhúzza magát... Elmondhatatlanul örülök annak, hogy ennek is a részese lehetek. Csuda jó szülőnek lenni! Vencelt próbáljuk következetesen nevelni a párommal, és közben mi is sokat tanulunk a szülőségről. Igyekszem majd átadni a kisfiamnak azokat az értékeket, amelyeket otthonról magammal hoztam – hiszem, hogy ez jó irány. A közös utazásunk persze még csak nemrég indult, lesz még tennivalónk bőven, de a világ egyik legboldogabb embereként tekintek a jövőbe.

A TELJES KÉP NAGYOBB MÉRETÉHEZ KATTINTSON IDE!

TÉVÉNÉZÉS: HA TÉVÉ, AKKOR MECCS!

„Nincsen folyamatosan bekapcsolva a tévé, ha nézek valamit, az általában focimeccs. Az NB I-et, vagyis a »mennyei bajnokságot« természetesen követem. A párommal figyelünk arra, hogy ha Vencel velünk van, lehetőleg ne menjen a televízió, ahogyan a telefont sem nyomkodjuk mellette. Álszent persze nem akarok lenni, van, amikor leülünk a tévé elé, de mint említettem, én leginkább mérkőzéseket nézek.”

TÉVÉS PILLANAT: EGY FELEJTHETETLEN KÉRDÉS

„Nem szeretem a rivaldafényt, de ha megkérdeznek, szívesen válaszolok. Amikor ismerkedett velem a magyar labdarúgás, a Ferencváros és a válogatott játékosaként sokszor faggattak, akkor valamelyest hozzászoktam a szerepléshez, örülök, hogy ezen a téren ma már a magam ura vagyok. Utólag már jót nevetek egy-két korábbi nyilatkozatomon, ahogyan azon is, hogy amikor kijutottunk a 2016-os Eb-re, az egyik riporter megkérdezte tőlem, örülök-e...”

ÖT ÉV MÚLVA: PISA HOSSZABB TÁVRA IS NYERŐ LEHET

„Ha öt év múlva is olyan jól tudunk beszélgetni a futballról és a hétköznapi örömökről, mint most, boldog leszek. Egészségre, vidám családra vágyom, nem többre. Megtaláltuk a helyünket itt, és mivel nem vagyok vándormadár típus, nem lenne ellenemre, ha még 2027-ben is a Pisa futballistája lennék. A kívánságom csupán annyi, hogy az élvonalban szerepeljen a csapat. Ahhoz persze ki kell érdemelni egy új szerződést. Egyet ígérhetek: rajtam nem múlik!”

2022.06.29 12:34:04

Légiósok PÓR KÁROLY

Összegeztük a középpályás első lipcsei idényét – összevetve más, a posztján szereplő klasszisok debütálásával.

2022.06.13 14:28:44

Légiósok PÓR KÁROLY

A brit drukkereket a tengerparton is elcsendesítették Szoboszlaiék. Bodnár Gergő hamarosan profi szerződést köthet a PUFC-cal.

2022.05.01 21:31:44

Légiósok BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Szükség van a csillagok kedvező együttállására is.