MLS: Némethet könyöklésért kiállították, Nikolics gólt lőtt

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 07:17
null
Nehéz vitatkozni a játékvezető döntésével – érthetetlen durvaság Németh Krisztiántól<br />
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) aktuális játéknapján a ligában szereplő magyar légiósok csapatai egymás ellen léptek pályára. A mérleg: Németh Krisztián-kiállítás, Nikolics-gól, négy légiósunk közül három játszott.

A Sporting Kansas City–New England (3–1) meccsen a hazaiak nem nevezték Sallói Dánielt, a vendégeknél viszont Németh Krisztián kezdőként kapott lehetőséget. A 11. percben azonban egy teljesen érthetetlen könyöklésért – a New England jött bedobással az ellenfél tizenhatosánál – abszolút jogosan kiállították a magyar csatárt. Úgy látszik, nem tanult Priskin Tamás portugálok elleni esetéből… A kiállítás után az SKC 3–1-re győzött, pedig a 4. percben a vendégek szerezték meg a vezetést.

Németh kiállítása 0:56-tól



A Chicago Fire hazai pályán 3–0-ra nyert a DC United ellen. A kezdőként játszó Nikolics Nemanja a 90. percben 11-esből állította be a végeredményt, ez volt a szezonbeli 18. találata (a gól után lecserélték), ezzel David Villa (19) mögött, az argentin Diego Valerivel holtversenyben a góllövőlista második helyén áll. A vendégeknél Stieber Zoltán a 78. percben csereként lépett pályára.

NIKOLICS TIZENEGYESE

MLS
Atlanta United– Orlando City 3–3
Vancouver Whitecaps–Columbus Crew 2–2
Montreal Impact–Minnesota United 2–3
FC Dallas–Seattle Sounders FC 0–0
Chicago Fire–DC United 3–0
Sporting Kansas City–New England Rev. 3–1
Colorado Rapids–New York City FC 1–1
Real Salt Lake–Portland Timbers 2–1
Los Angeles Galaxy–Toronto FC 0–4
San Jose Earthquakes–Houston Dynamo 1–0

A KELETI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Toronto FC 29 18 8 3 63–26 +37 62
2. New York City 29 15 6 8 50–37 +13 51
3. Chicago Fire 29 14 6 9 52–37 +15 48
4. Columbus Crew 30 13 5 12 45–45 0 44
5. Atlanta United 27 12 7 8 57–35 +22 43
6. New York Red Bulls 27 12 5 10 41–36 +5 41
7. Montreal Impact 28 10 6 12 44–46 –2 36
8. New England Revolution 29 10 5 14 45–51 –6 35
9. Orlando City 29 9 8 12 32–47 –15 35
10. Philadelphia Union 28 8 8 12 37–39 –2 32
11. DC United 29 8 4 17 23–49 –26 28
A NYUGATI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Vancouver Whitecaps 28 13 6 9 45–36 +6 45
2. Portland Timbers 30 12 8 10 50–47 +3 44
3. Sporting Kansas City 28 11 11 6 35–22 +13 44
4. Seattle Sounders 29 11 11 7 42–35 +7 44
5. San Jose Earthquakes 29 11 6 12 32–48 –16 39
6. Real Salt Lake 30 11 5 14 44–52 –8 38
7. Houston Dynamo 28 10 8 10 46–39 +7 38
8. FC Dallas 28 9 11 8 39–38 +1 38
9. Minnesota United 28 8 5 15 36–58 –22 29
10. Los Angeles Galaxy 28 7 6 15 36–52 –16 27
11. Colorado Rapids 28 7 5 16 26–42 –16 26
Legfrissebb hírek

Messiék ötöt kaptak otthon, ennek a New York Red Bulls sem örült

Minden más foci
Tegnap, 7:28

Magyarok is szurkoltak Chicagóban Gazdagéknak – kép

Légiósok
2025.09.28. 22:14

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

„Hihetetlen utazás volt” – Sergio Busquets bejelentette visszavonulását

Minden más foci
2025.09.26. 07:17

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Gazdag kezdte a gólgyártást, de a Columbus végül kikapott

Légiósok
2025.09.18. 07:54
Ezek is érdekelhetik