Ligák Kupája: Gazdag Messivel ölelkezett, Busquetsszel mezt is cserélt

CS. A.CS. A.
2023.08.16. 17:17
null
Gazdagnak (balra) nagy élményt jelentett a Messiék elleni mérkőzés (Fotók: Getty Images)
Gazdag Dániel, a Philadelphia Union támadója váltott néhány szót az Inter Miami elleni vesztes mérkőzés után Sergio Busquetsszel és Lionel Messivel, sőt a középpályással mezt is cserélt.     

Mint beszámoltunk róla, vereséget szenvedett a Philadelphia Union, a Gazdag Dániellel felálló együttes 4–1-re kapott ki az Inter Miamitól a mexikói élvonal és az MLS (észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság) csapatai részvételével zajló Ligák Kupája elődöntőjében.

„Csalódott vagyok, mert úgy éreztem, a csapat a kelleténél jobban tiszteli a sztárokkal felálló Inter Miamit – mondta lapunknak a Philadelphia 27 éves, 20-szoros válogatott támadója, utalva arra, hogy az ellenfélnél futballozik a Barcelona korábbi három sztárja, Jordi Alba, Sergio Busquets és Lionel Messi. – Előttem két lehetőség nyílt, a kapus mindkétszer védett, de óriási élmény volt ilyen futballisták ellen játszani, pláne úgy, hogy gyerekkorom óta Barcelona-szurkoló vagyok. Bámulatos, ahogy a labdához érnek.  Kifejezetten szimpatikus volt, hogy bármikor megrúgták őket – a legtöbbször persze Messit –, nem reklamáltak, hanem felálltak, mentek tovább. Beszéltem Busquetsszel és Messivel – a középpályással mezt is cseréltem – a meccs után, mondtam nekik, óriási rajongással néztem őket a tévében. Mindketten átöleltek, sok sikert kívántak. A harmadik helyért még játszunk, a tét nagy, hiszen ha nyerünk, indulhatunk a következő idényben a Bajnokok Ligájában. Ellenfelünk, a Monterrey Mexikó egyik legjobb csapata, nehéz feladat előtt állunk a hét végén.”    

Kérdéses volt, hogy a korábbi kispesti futballista pályára léphet-e a Miami ellen, hiszen sérüléssel bajlódott.

„A belső térdszalagom sérült meg, részleges szakadást mutattak ki, de szerencsére csak kis területen, és a bal, támaszkodó lábamban. Azért néhány passznál éreztem szúrást a térdemben, de végig stabil volt, ezért is vállaltam a játékot. Hiszek benne, hogy hamarosan tökéletes állapotba kerülök! Nincs megállás, a Ligák Kupája után folytatódik a bajnokság: a harmadik helyen állunk a Keleti csoportban, szeretnénk is itt végezni, aztán következhet a rájátszás. Kilenc gólnál tartok a bajnokságban, jó lenne, ha a hátralévő kilenc bajnokin még szereznék néhányat, s eljutnék tizennégyig-tizenötig.”     

A játékos iránt nagy érdeklődés mutatkozott a nyáron, de úgy tűnik, egyelőre marad Philadelphiában.

„Volt néhány ajánlat. A futballban minden megtörténhet, de minden jel arra utal, hogy nem váltok klubot.”

LIGÁK KUPÁJA
ELŐDÖNTŐK

Philadelphia Union–Inter Miami 1–4
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdőként 87 percet játszott.
Monterrey (mexikói)–Nashville SC 0–2

A nem jelölt csapatok amerikaiak.

Legfrissebb hírek

Gazdag gólt szerzett, Sallói előkészített – előbbi nyert, utóbbi ikszelt csapatával

Légiósok
2026.04.23. 07:20

Pintér Dániel ismét csereként állt be, elszórakozta kétgólos előnyét, de mégis nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.04.18. 23:58

A spanyol ötödosztályban vásárolt klubot Lionel Messi

Spanyol labdarúgás
2026.04.16. 18:22

MLS: távozott Lionel Messi és Pintér Dániel edzője

Minden más foci
2026.04.15. 07:55

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

Messi góllal, csapata döntetlennel avatta fel az Inter Miami új stadionját

Minden más foci
2026.04.05. 12:23

Messi betalált, öt góllal nyert a világbajnok

Foci vb 2026
2026.04.01. 10:49

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23
Ezek is érdekelhetik