Légiósok: több mint kétszeresére nőtt Sallói piaci értéke a Transfermarktnál

2021.11.09. 21:54
null
Több mint kétszeresére nőtt Sallói Dániel piaci értéke (Fotó: Getty Images)
A mértékadó Transfermarkt.de frissítette az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő labdarúgók, köztük Sallói Dániel értékének listáját – a magyar támadó becsült piaci ára a 2.5-szeresére nőtt. 

 

Elképesztő teljesítményt nyújt a jelenlegi kiírásban Sallói Dániel csapatával, a Sporting Kansas Cityvel: habár utolsó három meccsüket elveszítették az alapszakaszban, mégis a harmadik helyen végeztek az észak-amerikai profi bajnokság Nyugati főcsoportjában, amivel bejutottak a playoffba – az első körben a hatodikként záró Vancouver Whitecapsszel mérkőznek meg november 20-án, jövő szombaton.

Sallói az alapszakaszban 30 találkozón 16 gólig és nyolc gólpasszig jutott, ezzel a Sporting kanadai táblázatán a legjobbnak bizonyult. Kimagasló statisztikáit a Transfermarkt sem hagyta figyelmen kívül, az általa idén július 9-én becsült piaci értékét (3.3 millió dollár) frissítette, amely így a 2.5-szeresére nőtt (8.25 millió dollárra). Annak ellenére, hogy a támadó ára jelentősen gyarapodott, a Schön Szabolcsot is foglalkoztató Dallas szupertehetsége, Ricardo Pepi ment át a legnagyobb pozitív értékváltozáson (2.75 millióról 8.8 millió dollár).

A 25 esztendős magyar immár az MLS 13. legdrágábbnak tartott játékosa.


Nem jó hír a magyar szurkolók számára, hogy Sallóit nem engedte el az SKC a válogatott novemberi, San Marino és Lengyelország elleni vb-selejtezőire.

Az amerikai bajnokság másik két magyarjának, Gazdag Dánielnek és Schön Szabolcsnak is nőtt a német adatbázis által becsült piaci ára. Előbbinek 1.65-ről 2.2 millió dollárra, utóbbinak 1.1-ről 1.65 millió dollárra.

Legfrissebb hírek

Vereséggel kezdtek a magyaros csapatok az MLS alapszakaszában

Légiósok
20 órája

Európa-bajnok csapattársat kapott Gazdag Dániel

Minden más foci
2026.02.20. 15:41

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

Sallói Dániel az MLS-en belül vált klubot – NS-infó

Légiósok
2026.02.19. 18:34

Vitális Milán: Nagyon bosszant a kihagyott tizenegyes

Labdarúgó NB I
2026.02.07. 17:38

Az MLS-ben kötött ki James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
2026.02.06. 19:05

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14
Ezek is érdekelhetik