Légiósok: Szoboszlai jelentős pénzbüntetést kapott a görögtűz miatt – hivatalos

M. B.M. B.
2023.06.15. 16:13
null
Meglett a következménye az önfeledt fáklyázásnak (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) harmincezer eurós bírságot (körülbelül 11 millió forint) szabott ki a Német Kupát nyerő csapat magyar középpályására, Szoboszlai Dominikra.

Mint ismert, az RB Leipzig felügyelőbizottságának elnöke, Oliver Mintzlaff a mérkőzést közvetítő ZDF adásában a meccs szünetében elítélte mindkét csapat szurkolóit, amiért azok pirotechnikai eszközöket használtak.

Ezután jött a második játékrész: a lipcseiek lőttek két gólt, ezzel elhódították a kupát, majd a féktelen ünneplés közepette Szoboszlai Dominikhoz is került egy görögtűz – a magyar játékos pedig lelkesen táncolt a pirotechnikai eszközzel a kezében.

A klub honlapján megjelent közlemény szerint a szövetségtől kapott bírság mellett Szoboszlainak házon belül egy további, meg nem nevezett összegű büntetést is ki kell fizetnie, amit a játékos elfogadott.

Itthon nemrégiben történt hasonló eset az Újpest–Ferencváros (2–3) mérkőzést követően a zöld-fehérek fiatalját, ifj. Lisztes Krisztiánt pénzbüntetésre ítélte az MLSZ, mivel a lefújást követően fáklyázott a pályán.

Legfrissebb hírek

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
4 órája

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29