Légiósok: sejtelmes posztban árulta el Kerkez Milos, hogy hová tart?

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 10:51
null
Kerkez Milos az Ekl-ben a Laziónak lőtt góljával hívta fel magára az olasz fővárosi csapat figyelmét (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio megkezdte a tárgyalásokat Kerkez Milos átigazolása ügyében. Legfrissebb hírek szerint a másik érdeklődő, a portugál Benfica lemondott Kerkez átigazolásáról és a cseh David Juráseket szerződtette. A magyar válogatott bal védője most a közösségi médiában sejtelmes bejegyzést tett közzé, amely szintén az olasz fővárosi csapat felé mutat.

A holland Az Alkmaar igazgatója korábban elismerte, hogy a magyar válogatott bal védőjét, Kerkez Milost több európai klub is figyeli. Eleinte a portugál Benfica tűnt a befutónak, azonban a lisszaboniak sokallták az Alkmaar 20 millió eurós kérését, és szombat este átigazolták a Slavia Praha háromszoros cseh válogatott védőjét, David Juráseket.

Szintén érdeklődik az angol Premier League-ben szereplő AFC Bournemouth és az olasz Serie A-ban játszó Lazio is. Sőt, utóbbi már meg is tette első ajánlatát az Alkmaarnak, melynek értelmében először 2.5 millió ellenében kölcsönvennék, majd további 11 millió euróért végleg szerződtetnék a magyar válogatott bal oldali védőjét.

Kerkez Milos most a Twitter-oldalán közzétett sejtelmes poszttal reagált az átigazolási hírekre. A képen ő szerepel, miután gólt szerzett a Lazio elleni Európa-konferencialiga-mérkőzésen.


 

 

 

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:23

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

A Liverpool két magyarral a kezdőben győzte le a Jokohamát

Angol labdarúgás
2025.07.30. 14:19
Ezek is érdekelhetik