Légiósok: legalább 20 millió eurót kér Szalaiért a Fener – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2021.06.25. 11:02
null
Még idén nyáron klubot vált Szalai Attila? (Fotó: Szabó Miklós)
A török Fanatik értesülése szerint a Fenerbahce legalább 20 millió eurót kér attól a klubtól nyáron, amely szeretné szerződtetni a magyar válogatot 23 éves kiválóságát, Szalai Attilát. Az eddigi érdeklődők közé angol sajtóhírek szerint ráadásul már a Premier League-ben szereplő Aston Villa is csatlakozott.

Szalai Attila idén januárban szerződött Ciprusról Törökországba a Fenerbahcéhez, s fél idény alatt a török élvonal egyik legjobbja lett a posztján. Korábban beszámoltunk már róla, hogy sajtóhírek szerint a topligás klubok közül a Leicester City, a Sevilla, az Atlético Madrid és az Atalanta is komolyan érdeklődik iránta, a Birmingham Mail értesülései szerint pedig a remek Eb-szereplést követően az Aston Villa is szerződtetné.

A török Fanatik is arról ír, hogya kontinenstorna csoportkörét követően még több klub jelentkezhet be Szalaiért, hiszen a világ legjobb támadói elleni is bizonyította klasszisát.

A lap úgy tudja, a Fenerbahce csak abban az esetben válna meg tőle már ezen a nyáron, ha legalább 20 millió eurót kap érte, ám ebből több is lehet, amennyiben az érdeklődő klubok licitálni kezdenek.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péter a Villarrealhoz igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2026.07.24. 09:22

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Törökországban folytatja a francia bajnokság egyik legjobbja – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.15. 11:20

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

Amerikai pite: mexikói pisztolypárbaj, Haaland-őrület és Neymar-búcsú – vb-kibeszélő, 25. nap

Foci vb 2026
2026.07.06. 07:16

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06