Légiósok: kikerült a Basel keretéből Szalai Ádám, az U21-es csapattal készül

M. B.M. B.
2023.01.03. 15:35
null
Szalai Ádámra rájár a rúd Bázelben (Fotó: Szabó Miklós)
Száműzte a felnőtt keretéből a svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Super League) szereplő FC Basel Szalai Ádámot, a magyar labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitányát. A 36 éves támadó négy másik társával együtt a bázeliek U21-es keretével készül együtt – írja a Basler Zeitung.

A svájci napilap értesülései szerint Alexander Frei vezetőedző minden olyan játékosát átirányította a tartalékcsapathoz, aki már nem szerepel az idény második felére vonatkozó terveiben.

Mint ismert, az ősz során a svájci klub egyszer már eltiltotta Szalait az edzések látogatásától, de a játékos és ügynöke szerződésszegés miatt bíróságra vitte az ügyet, így végül visszatérhetett csapata edzéseire, noha a meccseken ezután sem jutott szóhoz. Szalainak a jelenlegi idény végéig szól a szerződése a piros-kékekkel, de elképzelhető, hogy a jelenlegi körülmények miatt hamarabb távozik.

Legfrissebb hírek

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Távozott a ZTE-től, a Baselben folytatja a nigériai légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.07. 18:48

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

Svájc: már nem Magnin az FC Basel vezetőedzője, Lichtsteiner az utód

Minden más foci
2026.01.26. 14:49

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Szénási Béla az FC Baselnél nevelné ki a következő Yann Sommert

Minden más foci
2025.10.08. 14:44