Légiósok: Holman Dávid ismét súlyosan megsérült

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 17:41
null
Holmanra (jobbra) újabb hosszú kihagyás vár (Fotó: Árvai Károly)
Micsoda pech! Holman Dávid ismét súlyos sérülést szenvedett. Mint lapunknak elmondta, edzés közben megroppant a térde, és azonnal tudta, nagy a baj. A vizsgálatok kimutatták, elszakadt a jobb lábában a keresztszalag, augusztus 15-én Bécsben operálják meg.

 

Csakúgy, mint 2021. július 8-án – akkor a bal lábában szenvedett hasonló sérülést, szintén edzésen a pozsonyi Slovan futballistája.

„Nem tudom, miért történik ez velem” – mondta elkeseredetten az ötszörös magyar válogatott labdarúgó, aki az operációt elvégző orvosban bízhat: a korábban sérült bal térde tökéletes állapotban van...

Holman Dávid jól tudja, mi vár rá: a műtét másnapján máris elkezdi a rehabilitációt. Tavaly októberben már futhatott, mindennap az erősítőteremben készült a visszatérésre, decemberben már a csapatával edzett, a januári alapozást végigdolgozta, februárban bajnoki mérkőzésen lépett pályára, majd elszakadt a vádlijában egy izom, emiatt a tavaszi idényt is kihagyta.

A nyári felkészülésen ismét részt vehetett, játszott bajnoki és BL-meccseken is, de a balszerencse üldözi a 29 éves labdarúgót, aki még 2021 októberében így nyilatkozott lapunknak:

„Amikor megsérültem, abban a pillanatban sem a fájdalom volt a legrosszabb, hanem a tudat, mi vár rám. Hónapokig tartó, nehéz munka a visszatérésig, de azzal mindvégig tisztában voltam: futballistaként kivételesen szerencsés életem van. Az emberek többségének az enyémnél sokkal súlyosabb problémái vannak, amelyek sajnos sokszor nem múlnak el fél év alatt – miért panaszkodjak tehát?”     

Legfrissebb hírek

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
1 órája

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17
Ezek is érdekelhetik