Légiósok: Gyurcsónak öt perc kellett a gólhoz a Szczecinben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.09. 15:21
Gyurcsó Ádám góllal mutatkozott be új csapatában, a Pogon Szczecinben. A lengyel klub a szintén szczecini Arkonia ellen nyert 8–1-re felkészülési mérkőzésen.

Idei első felkészülési mérkőzésén a Pogon Szczecin 2–1-es első félidő után 8–1-re nyert az ötödosztályú Arkonia Szczecin ellen. A Videoton mezét néhány napja a Pogonéra cserélő Gyurcsó Ádám a szünetben állt be új csapatába, amelyben öt perccel később már meg is szerezte első gólját.
GYURCSÓ ÁDÁM GÓLJA

.
GYURCSÓ ÁDÁM GÓLJA

A magyar játékos a következő Pogon-gólból is kivette a részét: a bal oldalon előretört, lerázta védőjét, majd lövését ugyan védte a kapus, a kipattanóra érkező csapattársa az üres kapuba továbbított.

„A jó játékost hamar befogadja új csapata – dicsérte Czeslaw Michniewicz, a Pogon vezetőedzője Gyurcsót. – Jó volt látni az összhangot Ádám és a csapat között, és azt is, hogy a gólja után az egész csapat odafutott hozzá ünnepelni, valamint gratulálni neki. Még Jarek Fojut (a Pogon egyik középső védője – a szerk.) is átfutott a saját térfeléről. Az első mérkőzését játszotta légiósként, még minden új neki. Fontos, hogy az első napjai jól sikerüljenek. Több megoldásából is látszott, hogy van benne lehetőség.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Pogon Szczecin–Arkonia Szczecin 8–1 (2–1)

Legfrissebb hírek

Dán edzőt neveztek ki Molnár Rajmund csapatánál

Minden más foci
2025.09.30. 11:17

A parádés gólt szerző Molnár Rajmund bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.09.23. 12:34

Molnár Rajmund: A lelátói eufória, amit a gólom kiváltott, bizonyosan velem marad

Légiósok
2025.09.21. 21:39

Molnár Rajmund először volt kezdő a Pogonban, ollózós góllal hálálta meg – videó

Légiósok
2025.09.21. 16:12

Menesztették Molnár Rajmund csapatának vezetőedzőjét

Légiósok
2025.09.18. 08:45

Molnár Rajmund csapattársa lett a világbajnok francia védő

Minden más foci
2025.09.17. 18:58

Molnár Rajmund: Lengyelországból még nagyobbat lehet dobbantani

Légiósok
2025.09.17. 09:28

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38
Ezek is érdekelhetik