Légiósok: 30-ról lőtte az egyik legszebbet – videón Szoboszlai salzburgi góljai

H. Á., P. K.H. Á., P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 09:40
null
Szoboszlai Dominikot 26 alkalommal ünnepelték a társak Salzburgban a gólja után (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik januártól a német élvonalbeli RB Leipzig labdarúgója lesz, vagyis közel négy év után távozik a Red Bull-birodalom osztrák zászlóshajójától, Salzburgból. Szoboszlai Mozart városának első csapatában 82 tétmeccsen szerepelt, ezeken 34 gólpassz mellett szerzett 26 gólt is – utóbbiakból válogattunk alábbi összeállításunkba.

Rögtön kezdésnek egy kakukktojással indítanánk: 2017. augusztus 4-én az akkor másodosztályú Lieferingben – a Salzburg fiókcsapatában – szerepelt Szoboszlai, és a 3. bajnoki fordulóban megszerezte első bajnoki gólját a felnőttek között. Az akkor még 16-os számú mezben futballozó magyar Nico Gorzel labdaszerzése után lőtte a labdát jobbal a jobb alsóba, kialakítva a 3–2-es Liefering-győzelmet jelentő végeredményt a Linz ellen.

SZOBOSZLAI ELSŐ, FELNŐTTBAJNOKIN SZERZETT GÓLJA

A Salzburg felnőttcsapatában még ebben az idényben, 2018 májusában debütált – az Austria Wien ellen 4–0-ra elvesztett utolsó fordulós meccsen 33 perc jutott neki csereként. Az első élvonalbeli góljára majd egy évet kellett várni: 2019 márciusában a Wacker ellen először volt kezdő, végig is játszotta a meccset, ráadásul rögtön góllal is ünnepelt. Emlékezetes, néhány nappal korábban az Európa-ligában is bemutatkozhatott, akkor gólpasszal segítette együttesét a Napoli elleni 3–1-es győzelemhez.

ELSŐ SALZBURGI BAJNOKI GÓLJA...

...ÉS ELSŐ GÓLPASSZA

Szoboszlai fejlődése töretlennek bizonyult, és hogy mennyire, azt mutatja, hogy egy hónappal első bajnokija után továbbra is őrizte kiváló formáját, s a Sturm Graz 3–1-es legyőzésekor egy gól mellett a másik kettőnél a gólpasszt jegyezte – az első olyan bajnokija volt, amelyen egynél több kanadai pontot szerzett, s messze nem az utolsó.

SZOBOSZLAI A STURM ELLEN 2019 ÁPRILISÁBAN

Az első teljes idényét salzburgi színekben három bajnoki góllal és négy gólpasszal zárta, csapatával bajnoki címet ünnepelhetett, így a következő szintet a Bajnokok Ligája jelentette számára, ahol első alkalommal pályára lépve meg is szerezte első gólját. A Genk 6–2-es kivégzése során a triplázó Erling Haaland elvitte ugyan a show-t, de a csapata ötödik gólját szerző Szoboszlaira sem lehetett panasz.

AZ ELSŐ BL-GÓL

Ezzel Szoboszlai lett a 10., egyben a legfiatalabb magyar BL-gólszerző – vagy a 11.? –, és tavaly ősszel még egy gólpasszal jelentkezett az első számú európai kupasorozat csoportkörében. A kettős – vagy inkább a válogatottal együtt hármas – terhelés azonban hatott Szoboszlaira is, aki a számok alapján némileg haloványabb őszt zárt 2019-ben: 13 bajnokin 2 gól és 3 gólpassz, 5 BL-meccsen 1-1 gól és assziszt, ahogy 3 Osztrák Kupa-meccsen is 1+1 volt a mutatója.

AZ ELSŐ ÉS TALÁN LEGSZEBB SZABADRÚGÁSGÓL A RED BULL SALZBURGBAN

Szoboszlai a válogatott mellett klubjában is több gólt szerzett szabadrúgásból. Már a Lieferingben is volt két találata ebben a műfajban, az első csapatban pedig tavaly szeptemberben, a Rapid Wien ellen hosszabbításban 2–1-re megnyert kupamérkőzésen lőtt egy szabadrúgásgólt jó 30 méterről, egyik, ha nem a legszebb salzburgi gólja volt. Azt követően még három szabadrúgást váltott gólra a Salzburgban, például a Lustenau ellen 5–0-ra megnyert kupadöntőben is szabadrúgásból szerezte meg a vezetést csapatának idén májusban – Détári Lajost idézve. (Szoboszlai további szabadrúgásgóljairól itt olvashat!)

AZ ELSŐ SZABADRÚGÁSGÓL – A RAPID WIEN ELLEN (2019. SZEPTEMBER)

GÓL A KUPADÖNTŐBEN

Egy hónappal a téli szünet vége után viszont idén március közepén három hónapra leállt a futball a koronavírus-járvány miatt, és Szoboszlai a leállás után elképesztő formában tért vissza.

Az újraindulás utáni második bajnokiján kiosztott három gólpasszt, majd következett a Sturm, amely ellen ismét fontos mérkőzést játszott: felnőtt-pályafutása során először lőtt három gólt egy meccsen: remek szabadrúgás után szép támadás, majd nagyszerű egyéni villanás után volt eredményes.

MESTERHÁRMAS, AZ ELSŐ HOZZÁVALÓ...

...A MÁSODIK...

...ÉS A HARMADIK

Az idény végéig, vagyis július elejéig a hátralévő hét bajnokin még négy gólt és hét gólpasszt jegyzett: oroszlánrészt vállalt a Rapid elleni 7–2-es győzelemben, amely során egy gólja mellett három asszisztot is kiosztott, mielőtt a 70. percben lecserélték – szépre sikerült Szoboszlai gólja, valamint Zlatko Junuzovic találata, kell-e mondani, Szoboszlai gólpassza után...

SZOBOSZLAI DOMINIK GÓLJA

SZOBOSZLAI DOMINIK GÓLPASSZA JUNUZOVICNAK

A 2019–2020-as idényt Szoboszlai 40 tétmeccsel a lábában fejezte be, 12 gólja mellé adott még 18 gólpasszt, s a számok azt mutatják, bőven tudott még fejlődni az őszi idényre is, hiszen a Salzburg mezében ősszel 21 tétmeccsen 9 gólt és 10 gólpasszt számlál.

Ebből a kilencből kettőt a Bajnokok Ligája csoportkörében szerzett: október közepén a Lokomotiv Moszkva elleni káprázatos bombagóllal beállította a magyar csúcsot, majd egy hét múlva az Atlético Madrid ellen – a világ egyik legjobb kapusának – Jan Oblaknak lőtte a labdát a szeme közé, megszerezve harmadik BL-gólját, amivel ő lett a legeredményesebb magyar játékos a Bajnokok Ligája történetében.

BL-BOMBA A LOKOMOTIV MOSZKVA ELLEN

SZOBOSZLAI OBLAKOT SEM KÍMÉLTE

Az őszi idényben a magyar középpályás inkább az előkészítésben jeleskedett, az eddigi 11 bajnokin hét gólpassz mellett négy gól fűződik a nevéhez a bajnokságban, jelen állás szerint utolsó gólját a Salzburg mezében pedig az átigazolása bejelentése előtti napon a Rapid elleni Osztrák Kupa-meccsen érte el, amikor csapata 8–2-re diadalmaskodott.

SZOBOSZLAI UTOLSÓ (?) SALZBURGI GÓLJA

Persze még korántsem biztos, hogy ez volt a 20 éves magyar labdarúgó utolsó gólja a Salzburg mezében, hiszen december 20-án, vasárnap léphet pályára utoljára a gárda színeiben, a Wolfsberg elleni hazai bajnoki találkozón.

SZOBOSZLAI LEGSZEBB MEGMOZDULÁSAI A 2020–2021-es IDÉNYBEN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik