Lech: fejlemény Gyurcsó-ügyben – a szélső közel Kádárékhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.31. 12:31
null
Gyurcsó már elbúcsúzott a Videotontól (Fotó: Földi Imre)
Több lengyel sajtóorgánum is arról számolt be, hogy Gyurcsó Ádám közel áll a megállapodáshoz a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Lech Poznannal.

 

A Videoton játékosának év végén (azaz órákon belül) lejár a szerződése a fehérváriaknál, így gyakorlatilag ingyen válthat klubot, és Gyurcsó már el is búcsúzott a piros-kékektől.

A szélső esetében a lengyel vonal már korábban is aktív volt, a Przeglad Sportowy később arról számolt be, hogy a Nikolics Nemanját alkalmazó Legia Warszawa – amely korábban is figyelte a játékost – vele erősítené meg a keretét.

A legfrissebb hírek szerint azonban egy másik „magyaros” klub, a Lech Poznan áll közel ahhoz, hogy szerződtesse a szélsőt. A futbolnews.pl és a poznan.sport.pl is arról ír, hogy a felek közel vannak a megállapodáshoz.

Piotr Rutkowski, a poznaniak alelnöke korábban a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, nem szeretnének háromnál több játékost alkalmazni egy nemzetből. A Lechben futballozik Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő, és bár Holman Dáviddal kapcsolatban opciója van a klubnak a hosszabbításra, a támadó minden bizonnyal az FTC-vel kezdi meg a felkészülést.

Holmannak több ajánlata is van, de a poznani folytatás valószínűtlen, így megnyílt Gyurcsó számára a hely egy újabb magyar érkezésére. Lovrencsics Gergőnek pedig a nyáron jár le a szerződése csapatával, és mivel Gyurcsóhoz hasonlóan ő is szélső, előfordulhat, hogy az utódja lesz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Ilija Nesztorovszki (macedón, Inter Zapresic – Horvátország), Léandre Tawamba (kameruni, Zlaté Moravce – Szlovákia)
Távozók: Gyurcsó Ádám (december 31-én lejár a szerződése, szabadon igazolható lesz, érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Legia Warszawa – Lengyelország, Celtic – Skócia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kleinheisler László (Ferencváros, Istanbul Basaksehir – Törökország), Lang Ádám

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik