Kleinheisler László Athénban léphet újra Puskás Ferenc nyomdokába

AMIKOR LÓRÁNT GYULA,    az Aranycsapat legendás védője a PAOK edzője volt a hetvenes években, egy újság kérdésére ezekkel a szavakkal vázolta fel görögországi életét:  „Most Lorantidisz a nevem. Reggelizés közben az Olümposzra nézek és Zeusszal beszélgetek.”   Tény, hogy a legtöbb magyar labdarúgóra, aki Görögországban játszott – főleg 1990 előtt –, Détári Lajostól Boda Imrén át Esterházy Mártonig, szinte istenként tekintettek Zeusz földjén. Most újabb magyar játékosnak adatott meg az esély arra, hogy olümposzi magasságokba emelkedhessen: a 44-szeres válogatott középpályás, Kleinheisler László négy eszéki év után idén januárban szerződött Athénba, a patinás Panathinaikoszhoz.

DÖRGŐ TAPS A 13-AS SZEKTOR SZURKOLÓITÓL

Amikor tizenhárom éve, 2010-ben a felcsúti Puskás–Suzuki-kupán, a rangos U17-es nemzetközi tornán a házigazda színeiben pályára léphetett a Panathinaikosz ellen, aligha gondolhatta, hogy egy napon majd ő is abban a csapatban rúgja a labdát, amely Puskás Ferenc irányításával érte el története legnagyobb sikerét, az 1971-es Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK)-döntős szereplést. Öcsi bácsi 1970-ben vette át az athéni zöld-fehérek irányítását vezetőedzőként, és első nekifutásra rögtön a legrangosabb európai kupa döntőjébe vezette a teljesen amatőr együttest; görög klubcsapat sem azelőtt, sem azóta nem játszott európai döntőt. Útjuk során elbúcsúztatták az angol bajnok Evertont is, az elődöntőben pedig a belgrádi 4–1-es vereség után hazai pályán 3–0-val kiejtették a jugoszláv Crvena zvezdát, csak a Johan Cruyff-féle klasszikus Ajax állította meg őket a londoni Wembleyben rendezett BEK-döntőben (2–0).

Kleinheisler László átigazolása és a futballtörténelmi emlékhelyek felfedezésének vágya elég erős vonzerőt jelentett ahhoz, hogy repülőre üljünk, és eltöltsünk néhány napot a válogatott játékossal, megismerve edzés- és életkörülményeit, kicsit bepillanthassunk a családi életébe, és lássuk, mi emlékeztet manapság Athénban Puskás Ferenc ötvenkét évvel ezelőtti sikercsapatára.

Bíztunk benne, hogy a pályán is láthatjuk a vörös hajú, harcos magyar középpályást, mert a program része volt március 6-án a Panathinaikosz Panetolikosz elleni bajnoki találkozó is. Fontos mérkőzés várt a Panára, győzelem esetén visszavehette az első helyét a tabellán. Igaz, az idén mindegyik meccs kiemelten fontos a hússzoros bajnokcsapatnak, hiszen tizenhárom éve vár az újabb bajnoki címre, 2017 óta még a dobogóra sem fért fel. Most viszont a szerb Ivan Jovanovics vezetőedző irányításával minden esélye megvan az aranyra, ezért is erősítették meg a keretet a télen többek között a magyar középpályással. Laci megígérte, hogy már csak a kedvünkért is igyekszik a kapuba találni, ám nem kapott helyet a kezdőcsapatban. Addig három bajnoki mérkőzésen összesen nyolcvanhat percet játszott, kezdő csak egyszer volt, pedig akkor tizennégy perc után rögtön a kapuba talált a Lamia ellen. A szerencse azonban nem szegődött társául, kiérkezése után rögtön covidos lett, egy hétig nem edzhetett, a Volosz ellen pedig kezdő lett volna, de a bemelegítés közben húzódást szenvedett. Ezúttal a 72. percben állhatott be a 2–0-ra megnyert meccsen, épp az addigi egyetlen gólszerzőt, az argentin Daniel Mancinit váltotta. Az jól érzékelhető, hogy máris megszerették: amikor melegített, a B-közép, a 13-as szektor szurkolói többször is hangosan biztatták, és amikor szólt az edző, hogy menjen, mert ő áll be, a döntés nagy tapsot kapott a nézőktől.

„Jó lesz ez, rendben leszek      – mondta nekünk Laci a meccs után.      – Nem vagyok még százszázalékos fizikai állapotban a betegség és a sérülés után, de ahogy egyre jobban utolérem magam, úgy leszek meccsről meccsre jobb. Az edző is gyakran beszél velem, mindig biztat, mondja, hogy számít rám.”

AZ ÚJ ARÉNA NEGYVEN ÉVE ÍGÉRET CSUPÁN

A szurkolókon sem múlik majd semmi, ha a biztatásról van szó, a Pana-drukkerek közismerten fanatikusak, a Panetolikosz ellen is simán megtelik a 15 ezres stadion. A Panathinaikosz hagyományosan az athéni polgárok csapata, és amikor a kikötőbeli Olympiakosz Pireusszal vagy a bevándorlók csapatával, az AEK-kel mérkőzik, mindig robbanásveszélyes a helyzet, de a Panetolikosz elleni „sima” mérkőzés is olyan rendőri biztosítást kap, mint nálunk egy Fradi–Újpest. A görögtűz Görögországban természetesen nincs tiltva, már a meccs előtti gyászszünet alatt olyan tüzet és füstöt csináltak a 13-as szektor ultrái, hogy percekig nem lehetett látni a pályát. Nálunk az ilyen tűzijátékért vagy egy évre bezáratná az MLSZ a stadiont, itt továbbra is magától értetődő velejárója a show-nak.

A mérkőzés irama is nagyobb, mint az NB I-ben megszokott, de van, ami miatt a Panathinaikosz irigyelheti a magyar klubokat. Legendás hely az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion, és magával ragadó a hangulata is, ám az 1923-ban épített, többször toldozott-foltozott, viszont mégiscsak kereken százesztendős létesítmény fölött igencsak eljárt már az idő, szinte semmiben sem felel meg egy modern aréna kívánalmainak, Magyarországon talán az NB III-ban is csak jobb állapotban lévő stadionok vannak. A médiabejáró lényegében egy vasbódé, tetején szögesdróttal, hogy a jegy nélküliek ne másszanak ott be, a vegyes zóna is kiábrándító, de például a helyszűke miatt a csapatbuszok is csak annyira tudnak megállni, hogy a játékosok kiugorjanak belőlük. Öt éve át is költözött a csapat az Olimpiai Stadionba – amelyben korábban már négy ciklusban is játszott – várva az új stadion felépülését, aminek a terveit viszont mindig keresztülhúzza egy gazdasági válság vagy egy világjárvány, így 2020-ban újra visszatértek ide. Mint egy szurkolótól megtudjuk: vagy negyven éve ígéri minden elnök, hogy lesz új aréna, de az elnökök csak jönnek-mennek, új stadion pedig sehol. Kitűzött célunk volt a klubmúzeum megtekintése is, amelyben magyar vonatkozású emlékek után kutathatunk, ám klubmúzeum pillanatnyilag nincs, az ide-oda költözés miatt dobozokban, raktárakban pihennek az ereklyék.

AZ EMLÉKMŰ NEM A RAKTÁRBAN POROSODIK

Az azért tetten érhető, hogy a Puskás-féle együttes a klub identitásának máig legfontosabb képviselője. Az az 1971-es csapatkép van felfestve a stadion falára is, miként a szurkolói ajándékboltban is olyan szütyőben adják a megvásárolt terméket, amelyre az van írva: 1971. június 2., szerda (vagyis a londoni BEK-döntő napja), a fülén pedig a címke egy akkori Wembley-belépő replikája.

Puskás Ferenc emlékművét azonban hiába keressük az Aposztolosz Nikolaidisz Stadionban. Mint emlékezetes: Magyarország kormánya 2014. június 2-án, a BEK-döntő 43. évfordulóján helyezett el márvány emléktáblát a stadion falán, Orbán Viktor miniszterelnök és Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony közösen leplezte le az alkotást. Aznap egy U17-es meccset is rendeztek a Panathinaikosz és a Puskás Akadémia fiataljai között, a Kleinheisler Lászlóhoz hasonlóan azóta szintén felnőttválogatott Sallai Roland emlékezetes gólt szerzett a kezdőkörből. Aztán amikor ideiglenesen elköltözött a csapat, levették az emlékművet, vissza azonban nem helyezték a visszaköltözéskor, információnk szerint az új stadionban lesz majd méltó helye – ha lesz új stadion.

A klub Jorgosz Kalafatisz nevét viselő, egyébként elsőrangú körülményeket garantáló edzőcentrumába, amelyben Kleinheisler Lászlóval találkozunk az interjú miatt, velünk tart Szoldatits László athéni konzul is. Egyrészt elvisz minket az igencsak vadregényes, kóborkutya-falkák és félig kész, félig talán engedély nélkül épülő házak tarkította koropi külvárosba, hogy személyesen is megismerkedjen a válogatott játékossal és felajánlja a segítségét, másrészt, hogy meggyőződjön arról, mi a helyzet a Puskás-emlékművel, amelyet mendemondák szerint az edzőcentrum raktárában őriznek, és szívén viseli a sorsát, már csak azért is, mert magyar állami tulajdon.

Szerencsére hamar meggyőződhettünk róla, hogy a Puskás-emlékmű nem raktárban porosodik, hanem az edzőközpont kinti falát díszíti, azt pillantják meg először a parkolóból az öltözőbe tartó játékosok. Csinálunk is rögtön néhány fotót, így még jobb hangulatban készülhet el az interjú Kleinheisler Lászlóval, akinek a családjával is megismerkedhetünk.