Freiburg: Úgy érzem, elkaptam a fonalat – Sallai Roland

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 08:44
null
Sallai Roland alig várja, hogy elinduljon a Bundesliga új idénye (Fotó: AFP)
A Freiburg támadója már várja, hogy újrakezdődjenek a közös edzések, és a folyamatos játéklehetőség mellett még több góllal és gólpasszal segítené csapatát a Bundesliga új idényében.


– Németországban van?     
– Igen, már egy ideje visszajöttem – válaszolta a Nemzeti Sport megkeresésére Sallai Roland, a Freiburg 23 éves, 16-szoros válogatott támadója. – Jelenleg egyéni edzésterv alapján készülök, csütörtökön találkozik újra a csapat. Megbeszélések, felmérések, vizsgálatok várnak ránk, az érdemi munka a jövő hét elején veszi kezdetét.

NÉVJEGY: SALLAI Roland
Született:  1997. május 22., Budapest
Posztja:  t
ámadó
 Válogatottság/gól (2016–): 
 16/1
Klubjai:  
Puskás Akadémia (2014–2017), Palermo (olasz, 2016), APOEL (ciprusi, 2017–2018), Freiburg (német, 2018–)
Sikerei:   ciprusi bajnok (2018)

– Június végén ért véget a Bundesliga előző idénye, sikerült kipihennie magát?     
– Nagyon jó volt szusszanni egyet, hamar eltelt ez az egy-két hét. Családi körben nyaraltam néhány napot Görögországban, a szünet további részét Magyarországon töltöttem.

– Ha jól tudom, a Puskás Akadémiánál is járt.     
– Igen, amikor itthon vagyok és van egy kis időm, szívesen elmegyek a klubhoz. Jó érzés visszatérni, hiszen hét évig volt az otthonom, ugyanott nevelkedtem, ahol a mostani fiatalok. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor sok ismerőssel találkozom: edzőkkel, csapattársakkal, barátokkal. Az első csapattal éppen nem sikerült, mert a játékosok a szabadnapjukat töltötték, de az utánpótlás edzésébe belenéztem.

– Mennyire nehéz a nyári szünet után visszaszokni a munkába?     
– Az utóbbi három hétben már napi szinten végeztem az edzéseket, nem hiszem, hogy problémát okoz csatlakozni a csapathoz. Minden előírt feladatot teljes erőbedobással teljesítettem, hogy ne legyen lemaradásom, sőt, még előrébb is tartsak a társaimnál. Izgatottan várom az új idényt.

– Az előző meglehetősen hullámzó volt, sérülései után formába kellett lendülnie és beverekednie magát a kezdőcsapatba. Milyen érzésekkel tekint vissza rá?     
– Két különböző félévet tudhatok magam mögött. Az elsőben hol játszottam, hol nem, a második jól sikerült. A bajnokság koronavírus-járvány utáni folytatásában, úgy érzem, elkaptam a ritmust, stabilizáltam a helyem a kezdőcsapatban, és gólokat is szereztem. Örültem, hogy jól ment a játék, a következő idényben is szeretnék legalább ezen a szinten teljesíteni. De igazán elégedett akkor lennék, ha még jobban teljesítenék. Ez a cél lebeg a szemem előtt, ezért dolgozom keményen mindennap.

Sallai Roland még hatékonyabb szeretne lenni (Fotó: Getty Images)
Sallai Roland még hatékonyabb szeretne lenni (Fotó: Getty Images)

– A Freiburg a nyolcadik helyen végzett a Bundesliga legutóbbi kiírásában, egy ponttal lemaradva az Európa-ligában induló Wolfsburg mögött. Zavarja, hogy lecsúsztak a nemzetközi kupaszereplésről?     
– Természetesen jó lett volna megmutatni magunkat az Európa-ligában, a klub története során nem sűrűn van ilyen lehetőség. De a Freiburgnál ez nem alapelvárás. A fő szempont minden évben a bennmaradás kivívása. Ezt elértük, és jövőre is ez lesz az elsődleges feladatunk. Persze ha úgy alakul, hogy ismét odakerülünk a nemzetközi szereplés közelébe, mindent elkövetünk, hogy elérjük a megfelelő pozíciót.

– Nem is olyan régen, kétezertizenhét őszén a ciprusi APOEL színeiben a Bajnokok Ligája csoportkörében futballozott, pályára lépett a Dortmund, a Tottenham és a Real Madrid ellen is. Nem nosztalgiázik néha?     
– Ha arra céloz, egyáltalán nem élem meg visszalépésnek, ahol most tartok. Lehet, azóta nem szerepeltem a legrangosabb európai kupasorozatban, viszont hétről hétre Európa egyik topbajnokságában játszhatok. Azt a hat csoportkörös összecsapást a fejlődésem szempontjából össze sem lehet hasonlítani a harmincnégy német élvonalbeli mérkőzéssel, amely idényenként itt vár rám. Jelenleg arra törekszem, hogy ezek legalább nyolcvan-kilencven százalékán pályán legyek, és megőrizzem a stabilitást, amely az utóbbi időben jellemzett. Szeretném minél több góllal, gólpasszal segíteni a csapatot, a többi úgyis jön magától. Ha a Freiburgban kimagaslóan teljesítek, a következő lépcsőfok olyan magasan jegyzett klub is lehet, amelyik minden évben szerepel a nemzetközi színtéren.

–  Kevesebb mint egy hónap múlva a magyar válogatott pályára lép a Nemzetek Ligájában, októberben pedig lejátszhatják a Bulgária elleni elmaradt Európa-bajnoki pótselejtezőt. Marco Rossi júniusban azt nyilatkozta lapunknak, hogy két mezőnyjátékosa futballozik rendszeresen jó formában: Sallai Roland és Szoboszlai Dominik. Mire számít az őszi mérkőzéseken?     
– Örülök, hogy a szövetségi kapitánynak kedvező a véleménye rólam. Igyekszem a folytatásban is rászolgálni a bizalmára. Biztosra veszem, hogy hozzám hasonlóan a többieknek is egész évben hiányoztak a válogatott mérkőzések. Jó lesz a szeptemberi meccsek előtt újra találkozni egymással. Kivétel nélkül kiélezett összecsapások várnak ránk, de még ha nem is mindig mi vagyunk az esélyesek, úgy gondolom, megvan a kellő minőség a csapatban ahhoz, hogy sikeresek legyünk – és amellett, hogy helytállunk a Nemzetek Ligájában, kiharcoljuk a részvételt a jövő évi Európa-bajnokságon.

Szeptemberben rajtol a Bundesliga
A Német Labdarúgó-szövetség tervei alapján – ha a koronavírus-járvány nem okoz fennakadást – a Bundesliga 2020–2021-es kiírása szeptember 18-án kezdődik és 2021. május 22-én ér véget. A párosításokat és az időpontokat augusztus 7-én adják közre. Az új idény első tétmérkőzéseit az élvonalbeli klubok a Német Kupában játsszák, a legjobb 32 közé jutásért szeptember 11. és 14. között lépnek pályára. A magyar érdekeltségű csapatok közül egyelőre csak az RB Leipzig ellenfele ismert: Gulácsi Péter és Willi Orbán a másodosztályú Nürnberg otthonában léphet pályára. A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. A 2019–2020-as idény utolsó német trófeájáért a Bayern München, valamint a Borussia Dortmund száll harcba, a Szuperkupa-mérkőzést szeptember 30-án rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik