Fortuna Liga: egy hónap elteltével játszik hazai pályán a DAC

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 08:55
null
Kalmárék győznének (Fotó: DAC)
Két, hazai pályán elért döntetlen után győzelemre tör az első helyre hajtó Dunaszerdahely, amely az aranyosmaróti csapatot fogadja vasárnap.

Három idegenbeli fellépés után vasárnap – egy hónap elteltével – ismét odahaza játszik a Fortuna Ligában a DAC, amely a Zlaté Moravce (Aranyosmarót) együttesét fogadja. A vendéglátó gárda a legutóbbi két hazai meccsén egy-egy döntetlent ért el a címvédő Slovan, majd a Pohronie ellen, már csak ezért is fontos lenne a három pont besöprése.

„Ideje itthon nyerni   – szögezte le a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, a dunaszerdahelyiek magyar válogatott középpályása, egyben csapatkapitánya.  – Az első perctől kezdve maximálisan oda kell tennünk magukat, mert az Aranyosmarót jó csapat. Nem lesz könnyű mérkőzés, de nincs mese, győznünk kell, ennek szellemében lépünk pályára vasárnap.”

A DAC az elmúlt öt bajnokiján hét pontot veszített, s ha továbbra is versenyben akar maradni a bajnoki címért, nem engedhet meg magának újabb botlást az otthonában.

A szerdahelyi egyesület ismét kérvényezte a negatív koronavírustesztet bemutató szurkolók beengedését a stadionba, de ezúttal sem kapott rá engedélyt.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
16. FORDULÓ
15.00:
DAC (Dunaszerdahely)–Zlaté Moravce (Aranyosmarót) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
12 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik