Bundesliga: Novothny keményen megdolgozott a bemutatkozásért

2021.10.18. 09:41
null
Novothny nem elégedetlen (Fotó: AFP)
Novothny Soma úgy fogalmazott, különleges nap volt számára a szombati, amikor a VfL Bochum színeiben bemutatkozott a német labdarúgó Bundesligában – közölte az MTI.

„Különleges nap volt, ezért dolgoztam nyártól. Nagy csatákat kellett megvívnom, hiszen volt, amikor a keretbe sem kerültem be. Nagyon örülök, hogy az edzőnk ezzel a néhány perccel meghálálta a kemény munkámat” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a középcsatár.

Novothny tavaly szeptemberben igazolt a német csapathoz, amellyel az előző idényben megnyerte a másodosztályt, az élvonalbeli bemutatkozásra viszont a szintén újonc Greuther Fürth elleni mérkőzés 93. percéig várnia kellett.

„Örültem volna, ha több percet kapok, de nem vagyok elégedetlen, mert ezt már soha senki nem veheti el tőlem” – szögezte le.

Mint kifejtette, a közeljövőben ugyanúgy kell dolgoznia, mint eddig, és tudomásul kell vennie az edzőjük döntéseit, nem megsértődni, vagy kevésbé hajtani az edzéseken, hanem minden nap bizonyítani, hogy számíthat rá.

A támadójátékos megjegyezte, mivel 1–0-ra nyertek, nagyon fontos lépést tettek afelé, hogy egy kicsit jobb legyen a hangulat, és kevésbé stresszesen folytathassák a bajnokságot, hiszen harcban maradtak a bennmaradásért, és nem szakadtak le a mezőnytől.

A Bochum nyolc forduló után két győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a tabella 15. helyén áll.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
11 órája

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10