Ausztria: vonzó ajánlatot kapott a LASK-tól Kecskés Ákos

Vágólapra másolva!
2022.08.07. 10:38
null
Ákos Kecskés received an attractive offer from LASK (Photos: LASK)
A Nyizsnyij Novgoroddal egy év után szakító Kecskés Ákosnak vonzó volt a LASK négy évre szóló ajánlata, mert olyan klubhoz írt alá, amelyben nagy lehetőségek rejlenek. Ígéretes a jövőkép, és az is az ínyére van, hogy jelentős célokért küzdhet a csapattal.


Új fejezet nyílt Kecskés Ákos pályafutásában. A Hódmezővásárhelyről induló 26 éves futballista – kétéves újpesti kölcsönjátékkal megszakítva – tizenkettedik éve légiós, megjárta Olaszországot, Lengyelországot, Svájcot, a héten pedig Oroszországtól vett búcsút, hogy Ausztriába, a Duna partján fekvő Linzbe költözzön. A hatszoros válogatott belső védő kapcsán már június végén hírt adtunk, hogy az osztrákoknál folytathatja pályafutását. Bár az értesülés hiteles volt, jócskán elhúzódott a klubváltás – aligha meglepő, hogy az Oroszországot ért szankciók és a háború okozta kaotikus helyzet miatt nem volt egyszerű elhagynia az országot, főként úgy, hogy sokáig élő szerződés kötötte csapatához, a Nyizsnyij Novgorodhoz. Miután dűlőre jutott az orosz Premjer Liga előző idényének tizenegyedik helyezettjével megállapodása felbontásáról, Ausztriába utazott, hogy megkösse az egyezséget a LASK elöljáróival – az utazás sem volt sétagalopp.

„Kedden érkeztem meg Linzbe, orvosi vizsgálatokon, valamint különböző egészségügyi felméréseken vettem részt, majd miután mindent rendben találtak, aláírtuk a papírokat – mondta a Nemzeti Sportnak Kecskés Ákos, aki négyéves szerződést kötött a LASK-kal. – Amennyire hosszú folyamat volt, mire megkötöttük a szerződést, annyira örülök, hogy megtörtént a klubváltás. Nem volt könnyű elhagyni Oroszországot, macerás és fárasztó volt eljutni Ausztriába. Vasárnap délután indultam útnak Nyizsnyij Novgorodból repülővel, a légtérzár miatt törökországi átszállás várt rám. Moszkvából hajnali kettőkor ment volna a gépem Antalyába, ám csak reggel fél hétkor szálltunk fel, így lekéstem a csatlakozást, Törökországban kellett megszállnom, ezért csak kedd délben értem Linzbe. Ha csak a szakmai szempontokat veszem figyelembe, az első oroszországi félévem tökéletes volt, de a második félévet megsínylettem. Decemberben ért véget az őszi szezon, majd februárban kitört a háború, ami nagyban közrejátszott abban, hogy a tavasszal nem úgy alakult a karrierem, mint terveztem.”



Valóban, ha bevethető volt, minden őszi bajnokit végigjátszott, ám ebben az esztendőben már csak elvétve kapott lehetőséget Alekszandr Kerzsakov vezetőedzőtől – már csak ezért sem meglepő, kereste a lehetőségét, hogy klubot s országot váltson, aligha lehetett egyszerű Oroszországban a futballra össz­pontosítani. Huszonegy, Nyizsnyij Novgorod-mezben lejátszott tétmérkőzést követően szerződött a LASK-hoz, amellyel, mint említettük, négyéves megállapodást kötött. Ritkaságszámba megy, ha egy húszas évei közepén járó magyar labdarúgóval hosszú távú szerződést köt az NB I-nél magasabban jegyzett bajnokságok valamelyikében szereplő klub, márpedig az osztrák élvonal bizonyos értelemben messze lehagyja a magyart: az UEFA-együtthatókat figyelembe vevő rangsor szerint az osztrák Bundesliga a nyolcadik legerősebb a kontinensen, míg a hazai pontvadászat csupán huszonhetedik, az orosz liga pedig tizedik.

Mivel több ajánlata is volt, rákérdeztünk, miért döntött a LASK mellett, amely az előző idényben az alsóházi rájátszásban a második helyen végzett.

NÉVJEGY
KECSKÉS Ákos
Született: 1996. január 4., Hódmezővásárhely
Nemzetisége: magyar
Posztja: belső védő
Válogatottság/gól: 6/0
Klubjai játékosként: Atalanta (olasz, 2010–2018), Újpest (kölcsönben, 2015–2017), Termalica Nieciecza (lengyel, kölcsönben, 2017–2018), Kielce (lengyel, kölcsönben, 2018), Lugano (svájci, 2018–2021), Nyizsnyij Novgorod (orosz, 2021–2022), LASK (osztrák, 2022–)

„Több ajánlatot is mérlegeltem, sokakkal beszéltem, ráadásul a Nyizsnyijtől is jelezték, örömmel hosszabbítanának velem – folytatta a hátvéd, aki Víg Péter, Liebhaber Barnabás, D. Szabó Gyula, Németh László és Simkó László után az osztrák egyesület történetének ötödik magyar labdarúgója lett. – Imponált a Linz kitartása, nagyra értékeltem, hogy a vezérkara minden követ megmozgatott, hogy a klub játékosa legyek. A tárgyalásokon éreztem a bizalmat, amely végül abban mutatkozott meg, hogy a szerződésem időtartama négy évre szól. Boldog vagyok, hogy Linzben folytatom a pályafutásomat, remélem, siker­sztori lesz a miénk. A LASK a legutóbbi három idényben csoportkörös volt a nemzetközi kupaporondon, kétszer az Európa-ligában, legutóbb pedig az Európa-konferencialigában indult, s kétszer a kieséses szakaszt is megérte. Sokat nyomott a latban, hogy egy nemzetközi szinten is versenyképes csapat hívott, amelynek nagy tervei vannak. Izgatottan várom a februárt, ekkor költözünk ugyanis az új, huszonkétezer férőhelyes stadionunkba. Amint látom, a keret is folyamatosan erősödik, ezért is döntöttem úgy, hogy a következő négy évben szeretnék részese lenni ennek a projektnek. Nyilvánvaló célunk, hogy ismét kijussunk a nemzetközi kupaporondra. Mivel az osztrák élvonal az UEFA-rangsorban nyolcadik, a tizenkét csapatos bajnokságból öt együttes is kvalifikál az európai kupákba – már csak ezért sem élem meg visszalépésként az átigazolásomat. Az orosz bajnokság nagy erőt képvisel, ám látszik a tendencia, amely szerint rengeteg légiós hagyja el az országot, a topcsapatok sorra veszítik el legnagyobb értékeiket, ami rossz hatással lesz az egyébként jó színvonalra – korábbi csapatomnál, a Nyizsnyij Novgorodnál is mindössze három külföldi futballista maradt a nyolcból. Vonzó volt az osztrák ajánlat, mert nagy lehetőségek rejlenek a klubban, ígéretes a jövőkép, és az is az ínyemre van, hogy az előző idényt követően az élmezőnybe vágyik a LASK. Egyébiránt négyvédős rendszerben futballozik a csapat, mérkőzései döntő többségén uralja, irányítja a játékot.”

Ami a válogatottat illeti, a belső védő mindvégig informálta Marco Rossi szövetségi kapitányt az átigazolásáról, és az olasz szakember támogatta a váltást: jó lépésnek tartja, hogy a bekk Ausztriában folytatja, úgyhogy megelőlegezhetjük, a nemzeti csapat szempontjából is jó helyre került. A szerződéskötést követően rögvest edzésbe állt, de mint azt lapunkkal megosztotta, nem érzi magát százszázalékos állapotban, kisebb Achilles-ín-problémája van – emiatt nem nevezhették a Wolfsberg elleni szombati bajnokira. A bemutatkozása még várat magára, de ha minden jól megy, jövő héten már csak Dietmar Kühbauer vezetőedzőn múlik, beveti-e a Rapid Wien elleni hazai összecsapáson.

Kecskés Ákos és a magyar válogatott is profitálhat abból, ha a védő rendszeresen játszik a LASK-ban (Fotó: Nemzeti Sport)
Kecskés Ákos és a magyar válogatott is profitálhat abból, ha a védő rendszeresen játszik a LASK-ban (Fotó: Nemzeti Sport)
OSZTRÁK BUNDESLIGA: KEDVELT BAJNOKSÁG A MAGYAR JÁTÉKOSOK KÖRÉBEN
Már hozzászokhattunk, hogy az osztrák élvonalban rendre szerepelnek magyar labdarúgók. A Transfermarkt adatbázisa szerint Kecskés Ákos lett a helyi Bundesliga 102. magyar játékosa, honfitársainknál csak a szerb, a horvát és a német futballisták szerepeltek nagyobb számban a ligában. A LASK új szerzeményén kívül két tehetségünk, Bukta Csaba (fent) és Tiefenbach Dániel pallérozódik a bajnokságban. Előbbi az Altach játékosa, jobb oldali védőként vagy szélsőként veszik számításba, élvezi a nyáron kinevezett egykori legendás csatár, Miroslav Klose bizalmát. A korosztályos válogatott futballista még csak 21 éves, ám a mostani már a harmadik idénye az együttesben, és sokat fejlődhet ezen a szinten. Ami Tiefenbach Dánielt illeti, ő az újonc Austria Lustenau középpályása, élvonalbeli bemutatkozása keresztszalag-szakadása miatt várat magára. A 22 esztendős középpályás ebben a naptári évben még nem játszott, a rehabilitációját végzi. Két hete hosszabbított szerződést a klubbal, új megállapodása 2023 nyaráig él, s remélhetőleg még az idén pályára léphet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik