Anglia: a Blackburn magyar tehetsége profi előszerződést kötött

P. K.P. K.
2023.05.15. 16:29
null
Farkas Patrik Stuart Jones akadémiai igazgató társaságában írta alá profi előszerződését a Blackburnnel (Fotó: Blackburn Rovers)
Az angol Blackburn Rovers akadémiai ösztöndíjszerződést és kétéves profi előszerződést is kötött 16 éves magyar tehetségével, a korosztályos válogatott Farkas Patrikkal.

 

 

Tavaly augusztusban számoltunk be arról a Nemzeti Sport Online-on, hogy Farkas Patrik személyében egy magyar tehetség is bemutatkozott az U18-as Premier League-ben, a Blackburn Rovers korosztályos együttesében. Az első csapatával háromszoros angol bajnok, jelenleg a másodosztály, vagyis a Championship 7. helyén álló klub a honlapján jelentette be, hogy a magyar középpályás, 12 társával együtt, 2025-ig szóló akadémiai ösztöndíjszerződést kap. A nyártól mindannyian a Blackburn bentlakásos akadémiájának első évfolyamos ösztöndíjasai lesznek.

A 17. életévét novemberben betöltő játékos édesapja, Farkas Csaba az NSO-nak elmondta, fia és még egy csapattársa, profi előszerződést is kaptak a klubtól. Ami azt jelenti, hogy Farkas Patrik a 17. életévének betöltése után, 2024 nyarától, a most rögzített feltételek mellett két évre a klub profi státuszú labdarúgója lesz. A klub elismerését jelzi az is, hogy a középpályás már együtt edzhetett a korábbi neves dán futballista, Jon Dahl Tomasson első csapattal.

„Patrik minden szempontból nagyon technikás játékos, aki mindkét lábával hasonlóan jól bánik a labdával. Remekül olvassa a játékot, képes gólokat szerezni, vagy gólhelyzeteket teremteni a társak számára”– mondta tavaly a Nemzeti Sport megkeresésére a tehetségről a Blackburn Akadémia kiválasztásért felelős vezetője, Michael Cribley, aki már akkor előrevetítette a profi szerződés lehetőségét.

Az Angliában élő magyar család kisebbik gyermeke, a 14 éves Farkas Erik a Liverpool FC utánpótlásában futballozik. Édesapja elmondta, a klubnál kiemelt tehetségként kezelik fiát.

 



 

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: BL-csapat is érdeklődik Tóth Balázs iránt

Légiósok
2026.04.27. 14:17

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

Ikszelt Tóth Balázsékkal a Coventry, 25 év után visszajutott a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.04.17. 23:07

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2026.04.10. 06:43

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:28

Tóth Balázs ausztrál csapattársa súlyos sérülés miatt lemarad a vb-ről

Foci vb 2026
2026.02.17. 09:53

Blackburn: az északír szövetségi kapitány lett Tóth Balázsék edzője

Angol labdarúgás
2026.02.13. 13:13

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
2026.01.15. 11:30
Ezek is érdekelhetik