Kiütötték Sallaiékat, még nem bajnok a Galatasaray

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.05.02. 22:52
null
Sallai Roland (jobbra) ezúttal nem volt túl jó meccse (Fotó: Getty Images)
Győzelme esetén bajnok lett volna a Sallai Rolanddal felálló Galatasaray, ám súlyos vereséget szenvedett a Samsunspor otthonában – jövő héten hazai pályán, az Antalyaspor ellen újabb esélyt kap a címvédésre.

Egyszerű volt a képlet: ha a Galatasaray legyőzi a Samsunsport, megvédi bajnoki címét. Szombaton a listavezető és a Fenerbahce egy időben lépett pályára, s utóbbi a Basaksehir ellen 3–1-es sikert aratott. A Sallai Rolandot a kezdőcsapatban bevető Galata is jól kezdett, Yunus Akgün góljával már a hatodik percben megszerezte a vezetést, amivel karnyújtásnyira került az arany­éremtől. A hazaiak becsületére váljék, hogy nem adták fel, s a csádi Marius révén kiegyenlítettek. Sőt, mentek tovább, Sallai Roland egyértelműen szabálytalankodott a helyzetben lévő Mariusszal szemben a tizenhatos vonala környékén, de a játékvezető nem fújt a sípjába. Megúszta a Galata és a magyar válogatott játékos… A Samsunspor az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfél volt, s ez nem változott a fordulást követően sem, sőt!

Cherif Ndiaye pontosan célzott, és remek támadás végén szépen lőtt a léc alá. Nem érdemtelenül fordított a házigazda, ám gyorsan egyenlíthetett volna a címvédő: Leroy Sané kapufája után Sallai nem tudott időben reagálni a kipattanóra. Victor Osimhen rossz passza után a kapus Günay Güvenc piros lapot kapott a vendégeknél, mert a tizenhatoson kívül kézzel ért a labdába. Gyorsan kihasználta emberelőnyét a Samsunspor, Marius újabb gólt szerzett, sőt Ndiaye is betalált a hajrában, 4–1! A Galatasaray egyelőre nem tudta megszerezni a bajnoki címet, de jövő hét szombaton hazai pályán az Antalyaspor ellen ismét lesz lehetősége elvarrni a szálakat. A hajrában Sallai Rolandot lecserélték, a kispadon ülve a combját fájlalta.

TÖRÖK SÜPER LIG
32. FORDULÓ
Samsunspor–Galatasaray 4–1
Galatasaray: Sallai Roland kezdett, a 84. percben lecserélték.

Az élcsoport állása: 1. Galatasaray 74 pont, 2. Fenerbahce 70, 3. Trabzonspor 66

 

Legfrissebb hírek

Jó hír Marco Rossinak is: Sallai Roland végig játszott!

Légiósok
2026.10.30. 20:54

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Huszonhét évesen visszavonul a válogatottól Sallai Roland csapattársa

Minden más foci
2026.10.29. 10:25

Lemondott a vezetőedző, miután a Fenerbahce kikapott Sallaiéktól

Minden más foci
2026.10.28. 09:45

A Galatasaray legyőzte a Fenerbahcét, a lefújás után Sallait is lökdösték – VIDEÓ

Légiósok
2026.10.26. 21:45

Sallai Rolandról is elismerően beszélt a Galatasaray edzője a Lille-i győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 09:11

Négygólos iksz Münchenben, Real-gála Orbánék ellen – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 22:55