Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2026.04.24. 10:00
null
Maarten Vandevoordt munkáját mindenben segíti az RB Leipzignél Gulácsi Péter (Fotó: AFP)
Nem lesz váltás a kapuban. Bár elméletileg egyszerre három magyar futballista is pályára léphetne péntek este az RB Leipzig–Union Berlin Bundes­liga-mérkőzésen, meglehet, egyikük sem kezd. Gulácsi Péter biztosan nem: bár a 35 éves kapus felépült a februárban elszenvedett térdsérüléséből, ebben az idényben vélhetően már csak a kispadon kap helyet.

Az utóbbi kilenc találkozón Maarten Vandevoordt védett, és jó teljesítményt nyújtott, ráadásul a klub hosszú távon számol vele. A tapasztalatszerzést szem előtt tartva az idény hátralévő részében a 24 éves belga lesz a kezdőkapus.

Gulácsi Péter a héten már három teljes értékű edzést végzett, beszéltem vele, egyetért azzal, hogy Maarten Vandevoordt jó formában van és elkapta a fonalat – idézte Ole Werner vezetőedzőt a klub hivatalos honlapja.Ő is motivált, de elég rutinos ahhoz, hogy megértse a helyzetet. Régóta nem védett, Maarten Vandevoordttal pedig jól megy a csapatnak, stabil a védelem, így ő marad a kapuban.”


Ami a védelmet illeti, Willi Orbán az előző fordulóban izomsérülés miatt kihagyta a Frankfurt elleni összecsapást, és a Kicker szerint egyelőre kérdés, pénteken játszhat-e. A berlinieknél Schäfer András elméletileg kezdhetne, ám legutóbb a Wolfsburg ellen csak csereként számolt vele Marie-Louise Eta. Az együttes élére az idény végéig kinevezett 34 éves hölgy elsősorban azzal vált ismertté, hogy ő az elit ligák történetének első női vezetőedzője. A bemutatkozása nem alakult jól, a csapat hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Wolfsburgtól, és továbbra sem biztos a bennmaradása. Nemrégiben a játékosként három bajnoki címet, BEK-et és Eb-t, edzőként pedig a Bayernnel és a Wolfsburggal is Bundesligát nyerő Felix Magath kritizálta az alkalmazását. A 72 éves szakember szerint nem Marie-Louise Eta neme a probléma, hanem az, hogy az U19-es futballból érkezve nincs vezetőedzői tapasztalata a Bundesligában.

„Mindenkinek szíve joga, hogy elmondja a véleményét, de nem én vagyok a fontos, hanem a bennmaradáshoz szükséges pontok megszerzése – idézte a berliniek edzőjét a Kicker.Az RB Leipzig jó formában van. Sokat beszéltünk arról a napokban, hogyan lephetjük meg ellenfelünket, remélem, pénteken sikerül megvalósítani. Tudjuk, mennyire fontos nekünk a pontszerzés, ám voltunk már ennél rosszabb helyzetben is. Egyelőre hét csapat áll mögöttünk a tabellán, de tisztában vagyunk a helyzet súlyával, remélem, jobb lesz a helyzetkihasználásunk, mint legutóbb a Wolfsburg ellen.”

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
20.30: RB Leipzig–Union Berlin (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Bayern München302541109–29+80 79 
2. Borussia Dortmund30197461–31+30 64 
3. RB Leipzig30185759–37+22 59 
4. Stuttgart30175862–42+20 56 
5. Hoffenheim30166859–44+15 54 
6. Bayer Leverkusen30157860–41+19 52 
7. Freiburg301271144–48–4 43 
8. Eintracht Frankfurt301191055–57–2 42 
9. Augsburg301061438–54–16 36 
10. Mainz308101236–45–9 34 
11. Union Berlin30881434–52–18 32 
12. 1. FC Köln307101344–51–7 31 
13. Mönchengladbach307101336–50–14 31 
14. Hamburg307101333–48–15 31 
15. Werder Bremen30871535–53–18 31 
16. St. Pauli30681626–51–25 26 
17. Wolfsburg30661841–66–25 24 
18. Heidenheim30471933–66–33 19 

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
2 órája

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
3 órája

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
5 órája

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a csaknem 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
8 órája

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
12 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
16 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Videó: Varga Barnabás duplázott, Vitális gólpasszt adott Görögországban

Légiósok
2026.09.05. 22:03