Törökország: igazságos pontosztozkodás a szuperrangadón

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.12.01. 20:20
Leroy Sané góljával szerzett vezetést a Galata az isztambuli derbin (Fotó: Getty Images)
Sokáig úgy tűnt, Leroy Sané gólja dönti el Isztambulban a Fenerbahce és az eltiltott Sallai Roland nélkül felálló Galatasaray bajnoki rangadóját, ám az utolsó pillanatokban a csereként beállt Jhon Durán megmentett egy pontot a hazai pályán játszó sárga-kékeknek.

Egy dolog biztos volt a Fenerbahce–Galatasaray török bajnoki csúcsrangadó előtt: bármilyen eredmény szülessék is az isztambuli derbin, a meccs után is ez a két csapat áll majd a tabella első két helyén. Mint ahogy arra is mérget lehetett venni, hogy Sallai Roland nem lesz ott vendégek kezdőjében, a klubcsapatában rendszeresen jobb oldali szárnyvédőt játszó magyar támadót ugyanis az előző fordulóban, a Genclerbirligi ellen 3–2-re megnyert mérkőzésen kiállították.

A mérkőzés a listavezető Galata enyhe fölényével kezdődött, ám a 27. percig nem igazán akadt sok munkája sem Edersonnak, sem pedig a látogatók kapusának, Ugurcan Cakirnak. Ekkor viszont a piros-sárgák megszerezték a vezetést: Leroy Sané jobbról indulva kényszerítőzött Baris Yilmazzal, majd egy ragyogó szóló végén ballal célozta meg a kaput – a védőn megpattanó labda becsapta a brazil válogatott kapust, akinek így esélye sem volt a hárításra. A 42. percben egyenlíthetett volna a Fener, de egy jobb oldali beadást hiába csúsztattak a védők pont a hosszú saroknál ólálkodó Marco Asensio elé, a spanyol sután ért a labdához, így a kaput sem találta el. 

A térfélcsere után is maradt a kiegyenlített küzdelem, az 50. percben a Galatasaray növelhette volna előnyét, mégpedig Victor Osimhen révén, de a nigériai center jobb alsóba tartó lövését remek reflexmozdulattal hárította Ederson. A találkozó végéhez közeledve a vesztésre álló vesztésre álló házigazdák egyre többször vették célba Cakir kapuját, de eltalálni azt csak egyszer Edson Álvarez révén sikerült, a mexikói szűrő középre tartó próbálkozása pedig nem okozott gondot a török válogatott kapusnak. Már-már úgy tűnt, vendégek három ponttal távoznak a legnagyobb rivális otthonából, amikor Domenico Tedesco csodafegyvere, Jhon Durán ezúttal is tette a dolgát, s a hosszabbítás hatodik percében Levent Mercan középre ívelt szabadrúgásából kiharcolta a játék képe alapján teljesen reális döntetlent.

TÖRÖK SÜPERLIG
13. FORDULÓ
Fenerbahce–Galatasaray 1–1 (J. Durán 90+5., ill. Sané 27.)

 

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban

Európa-liga
2025.11.27. 20:43

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31

Hat helyen változtatott Robbie Keane a hétvégi felálláshoz képest – íme, az FTC isztambuli kezdőcsapata

Európa-liga
2025.11.27. 17:42

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

„Emberfüggő, ki hogy kezeli a nyomasztó légkört” – Szalai Attila a Fenerbahce–Ferencváros EL-meccs előtt

Európa-liga
2025.11.27. 09:48
Ezek is érdekelhetik