Albek Anna: Magabiztosabb lettem Metzben, de még több van bennem

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
• Rotterdam
Vágólapra másolva!
2025.12.04. 17:04
Albek Anna már félév után érzi a légiósnak állás pozitív hatását (Fotó: Árvai Károly)
Saját elmondása szerint is érzi már a Metzbe igazolásának pozitív hatásait Albek Anna, aki tisztában van vele, hogy a magyar női kézilabda-válogatottban jelenleg kiegészítő szerepet kell vinnie, azt viszont egyre magabiztosabban teszi. Erről is beszélt lapunknak a szünnapon a héten 24. születésnapját ünneplő jobbátlövő, de szó esett öltözői táncról, társasjátékokról és az Ana Grosszal való párhuzamról is.

 

Megtáncoltatta a csapattársakat az öltözőben?
– Így történt. Jó volt a hangulat, egy románok elleni győzelem után kijárt nekünk egy kis mulatság – válaszolta Albek Anna a mieink csütörtöki szünnapján a csapathotelben. – Ilyenkor általában magyar számok szólnak, amelyekre be szoktak indulni a többiek főként.

– A napokban volt a születésnapja. Megünnepelték egymás között?
– Kaptam egy tortát, és mindenki felköszöntött. Annyira a vébéspirálban élünk, nem tűnt fel, hogy egy évvel öregebb lettem. Nem is voltam nagy szülinapi hangulatban, de jó volt a csajokkal kicsit ünnepelni.

Jól hallottuk, hogy élen jár a közös társasozások szervezésében?
– Mindig írok a közös csoportunkba: ha valaki szeretne társasozni, akkor rám számíthat. Amikor végzek egy kis „felbujtást”, általában mindenki szokott csatlakozni. Természetesen a regenerációra és a pihenésre is odafigyelünk, de jó, ha a vébé alatt néha másra is gondolunk a kézilabdázáson kívül.

– Melyek számítanak a kedvenc játékoknak?
– Sok ilyen van. Ott a Ligretto, amelyet mostanában sokat játszunk. A Wizardot is szeretjük, bár mostanában nem nagyon került elő. A Hitster Bingót Bordás Rékának köszönhetően sokat szoktunk mostanában elővenni. Illetve nemrég vettem egy Avovado Smash! nevű játékot, azt is nagyon élik a többiek, szóval mindig megtaláljuk, éppen mihez van kedvünk.

A játékosok tánccal ünnepelték meg az öltözőben a románok legyőzését (Fotó: Árvai Károly)

– A világbajnokságtól kicsit eltávolodva, azt kapta az első metzi félévétől, amire számított?
– Úgy érkeztem Metzbe, hogy tudtam, mi vár rám. Szóval nem lepett meg, hogy rengeteget edzünk, utazunk és videózunk, gyakorlatilag semmi szabadidőm nincsen, a kézilabdázáson kívül nincs nagyon kint életem. Ez a része nem könnyű, viszont nagyon pörögnek a napok, és élvezem a minőségi munkát.

Mennyiben segítette a beilleszkedését Vámos Petra jelenléte?
– Óriási támaszom, mind a pályán, mind azon kívül. Már nagyon régóta barátnők vagyunk, mindig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, szóval nagyon örülök, hogy ott van nekem, és tud segíteni, illetve rám is számíthat, ha éppen nehezebb napja van. Egy játékos életében fontos, hogy valakivel mindenről tudjon beszélni. Együtt sírunk, együtt nevetünk, egymásra vagyunk utalva, miután a szeretteink nincsenek kinn velünk. Szerintem jó párost alkotunk.

– Egyetért a megállapítással, hogy magabiztosabb lett a játéka?
– Örülök, ha kívülről is látható a fejlődés, a sok munka eredménye, mert én is így érzem. Mindennap minden edzésen száz százalékot várnak el tőlünk, de nekem most pont erre volt szükségem a pályafutásomban. Még több is van bennem, azon vagyok, hogy kihozzam. A francia bajnokság is sokat számít, egyre inkább sikerült felvennem a tempót, illetve a BL-szint is teljesen más, mint amiben előtte játszottam. Hogy hétről hétre meg tudom méretni magam ilyen színvonalú meccseken, nagyban hozzájárult a fejlődésemhez, és hogy magabiztosabbá váltam.

A románok ellen is jól szállt be (Fotó: Árvai Károly)

Emmanuel Mayonnade a leigazolásakor úgy nyilatkozott nekünk, szeretné újra színesebbé tenni a támadójátékát, hogy vállaljon egy az egy elleni cselezést is. Közben az elmúlt válogatott meccseken a távoli átlövéseire is lehetett építeni.
– Korábban azért része volt játékomnak az egy az egyezés, viszont az elmúlt idényben sok sérüléssel bajlódtam, ezért most sok munkával folyamatosan hoztuk vissza a repertoáromba. A sikeres átlövésekhez nagyon kell az irányítók segítsége is, ilyen szempontból Vámos Petra és Simon Petra részéről is érzem a támogatást. Ha Simi látja, hogy ott vagyok mellette jobbátlövőben, egyből olyan figurát mond be, amivel meg tud lövetni. Ez azt jelenti, hogy a társaim bíznak bennem, és tudják, hogy ha ezt lejátsszuk, akkor be fogom lőni. Ezek mind hozzájárulnak a magabiztosságomhoz. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a csapat eredményes legyen, fontos, hogy tudatosan építsünk a másik erősségeire.

– A magasságából adódóan nincs könnyű dolga védekezésben, de mintha ritkábban jutna a kiállítás sorsára. Itt is látja az előrelépést?
– Ezt is a metzi hatásnak és Manunak (Emmanuel Mayonnade – a szerk.) tulajdonítom, a védőmunkám olyan új elemekkel gazdagodott, amelyeket korábban nem ismertem. Már tudok „játszani” az ellenfelemmel, hol kilépek rá, jobban megnyitva a mögöttem levő területet, hol visszazárok, ezzel is próbálva megzavarni. Az elején szokatlan volt, hogy kettesben védekezek, mivel sohasem ez volt a pozícióm. Most viszont már az a furcsa, amikor Vova (Golovin Vlagyimir – a szerk.) a válogatottban hármas védőként számít rám.

– Japán ellen hatványozottan nem lesz egyszerű dolga, ha odakerül védekezésben.
– Sok az alacsony súlypontú játékosuk, meglátjuk, hogy mekkora szerepet kapok ellenük, és hogyan tudok segíteni. Az elmúlt meccseken is megoldottuk a kettes posztot, de a beálló elleni védekezés ugyanúgy kulcsfontosságú lesz.

(Fotó: Árvai Károly)

– Mennyire nehéz a padról beszállva hozzátenni a csapat teljesítményéhez?
– 

Tisztában vagyok vele, hogy kiegészítő szerepem van most a válogatottban, amikor megkapom a lehetőséget, akkor szeretnék élni vele, hogy Ketinek legyen pár perc pihenője. 

Ezalatt arra törekszem, hogy fenntartsuk ugyanazt a színvonalat, mint előtte, és hogy én is hozzá tudjak valamit tenni a meccsekhez.

Golovin Vlagyimir egyszer úgy nyilatkozott, látja a lehetőségét, hogy Ana Groshoz hasonló pályát fusson be, vagy akár még túl is szárnyalja. Hogy halad ezen az úton?
– Vicces, mert Metzben is az elnökünk, Thierry Weizman sokszor hasonlít Groshoz, mivel ő is játszott a klubban. Ha üzen nekem, mindig egy „n”-nel írja a nevemet, ahogy Grosnál van. Úgy vagyok vele, inkább nem szólok neki, mert aranyos, hogy azt hiszi, én is Ana vagyok. Aláírnám, ha hasonló pályafutást érnék el, mint ő.

– A vébére visszatérve, a kapitány háromemeletes házról beszélt, amelynek Japán legyőzésével léphetünk fel a második szintjére.
– A pénteki mérkőzés nagyon fontos lesz ahhoz, hogy elérjük a minimális célt, a szövetség által is kitűzött legjobb hat közé kerülést. Szeretnénk már Japán ellen bebiztosítani a negyeddöntőt. Ha sikerülne, a dánok ellen sem úgy állnánk hozzá, hogy itt már nyugodtan kikaphatunk, hanem igenis erőt szeretnénk mutatni, ahogy eddig tettük a tornán. Jelenleg még veretlenek vagyunk, jó lenne ezt akár a végéig megtartani.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG 
AZ I. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT PROGRAMJA (ROTTERDAM)
December 3., szerda
Japán–Svájc 27–21
MAGYARORSZÁG–Románia 34–29
Dánia–Szenegál 40–26
December 5., péntek
15.30: Románia–Szenegál
18.00: Japán–MAGYARORSZÁG
20.30: Svájc–Dánia
December 7., vasárnap
15.30: Szenegál–Japán
18.00: Svájc–Románia
20.30: MAGYARORSZÁG–Dánia

1. Dánia

3

3

115–  76

+39 

6   

2. MAGYARORSZÁG

3

3

92–  71

+21 

6   

3. Románia

3

1

2

91–100

–9 

2   

4. Svájc

3

1

2

71–  83

–12 

2   

5. Japán

3

1

2

73–  88

–15 

2   

6. Szenegál

3

3

67–  91

–24 

0   

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok: Szemerey Zsófi (Győri ETO), Janurik Kinga (FTC), Bukovszky Anna (Esztergom)
Jobbszélsők: Falusi-Udvardi Laura (Mosonmagyaróvár), Kovács Anett (Esztergom)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare – Románia), Albek Anna (Metz Handball – Franciaország)
Irányítók: Vámos Petra (Metz Handball – Franciaország), Simon Petra (FTC)
Beállók: Tóvizi Petra (DVSC), Bordás Réka (FTC), Szmolek Apollónia (Esztergom)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC – Németország), Faragó Lea (Esztergom), Csíkos Luca (Váci NKSE)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Hársfalvi Júlia (FTC)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

 

Legfrissebb hírek

Feröer drámai meccsen mentett pontot Szerbia ellen, Lengyelország legyőzte Argentínát a női kézi-vb-n

Kézilabda
40 perce

A hágai magyar nagykövet is gratulált női kézilabda-válogatottunknak Románia legyőzéséhez

Kézilabda
48 perce

„Más sportágat űztek” – a Győr svéd szélsőjének lesújtó kritikája a norvégoktól kapott nagy pofon után

Kézilabda
6 órája

„Magyarország nem volt félelmetes csapat” – elszalasztott esélyről beszélnek a románok

Kézilabda
7 órája

„Ez csak kézilabda, nem háború” – üzente a román kéziválogatott magyar játékosa

Kézilabda
8 órája

A dánok Jörgensen és Scaglione vezérletével 14 góllal verték meg Szenegált a mieink csoportjában

Kézilabda
19 órája

Tóvizi Petra: Szívünk-lelkünk benne volt a románok legyőzésében

Kézilabda
20 órája

Vámos Petra: Nagyot léptünk előre a céljaink felé

Kézilabda
21 órája
Ezek is érdekelhetik