Vancsa Zalán egyre jobb állapotba kerül a Lommelben

2025.10.09. 16:54
null
Vancsa Zalán (a labdával) egyre jobban belelendül a Lommelnél (Fotó: Getty Images)
Egyre jobb állapotba kerül Vancsa Zalán, a belga másodosztályú Lommel SK U21-es válogatott labdarúgója.

„Szerencsére újra rendszeresen játszom és meccsről meccsre egyre jobb állapotba kerülök. Egyrészt fizikálisan, másrészt egyre többet tudok nyújtani a pályán technikailag és tudok segíteni a csapatnak” – mondta csütörtökön az M4 Sporton a támadó.

Hozzátette, nehéz volt neki az előző idény, mert a belga Gentnek, majd a holland Rodának is kölcsönadták. A nyári felkészülési időszakban több mint két hónapot Manchesterben töltött a City Groupnál, majd szeptember első hetében tért vissza a Lommelhez. Voltak érdeklődések iránta Belgiumból és Hollandiából is, de számára a rendszeres játéklehetőség volt a legfontosabb.

„Remélem, minél hamarabb jönnek az első gólok és gólpasszok, de képes vagyok helyzeteket kialakítani és helyzetbe kerülni” – magyarázta.

Hozzáfűzte, a Lommel célja ezúttal is a feljutás, amelyhez két éve nagyon közel volt, csupán egy győzelem választotta el tőle. Vancsa szerint a fiatal játékosoknak nagyon jó, magas intenzitású, fizikális liga a belga másodosztály, ahol meg tudják mutatni magukat és fejlődhetnek.

 

Legfrissebb hírek

A közmédia minden meccset ad a vb-n, de kiemelten figyel az ismétlésekre is

Foci vb 2026
2026.06.11. 13:50

Az M4 Sport szakkommentátorai is tippeltek a világbajnokságra – Videó

Foci vb 2026
2026.06.11. 11:18

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

A válogatottban is bizonyítana a Lommellel feljutó Vancsa Zalán

Légiósok
2026.06.04. 10:03

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
2026.05.23. 20:24

Osimhen duplázott, Sallai török bajnok a Galatával!

Minden más foci
2026.05.09. 21:06

Per Johansson szerint mestermunkát tettek le az asztalra a Debrecen ellen – VIDEÓK

Kézilabda
2026.05.04. 10:05

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
2026.04.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik