Újabb magyar játékos szerződhet az AIK-ba – sajtóhír

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.08.09. 17:39
Schön Szabolcs Svédországban folytathatja (Fotó: Getty Images)
A svéd Expressen című lap szerint az AIK labdarúgócsapata szerződtetné a Boltontól Schön Szabolcsot.

Az Expressen értesülései szerint a Győr Konferencialiga-ellenfele, az AIK két új játékos megszerzésén dolgozik az átigazolási időszak hátralévő részében.

A Csongvai Áront is foglalkoztató svéd csapat egyrészt csatárposztra igazolna, itt a Tondela angolai támadója, Valdemiro Domingos, művésznevén Miro az első számú kiszemelt, aki a portugál másodosztály legutóbbi idényében tízszer is eredményes volt.

Jere Uronen távozásával viszont a balhátvéd posztján is erősítenie kell az AIK-nak, a finn játékos ugyanis nyáron az Atromitosz invitálását fogadta el. Erre a posztra pedig Schön Szabolcs a jelölt.

A 24 éves Schön, aki jelenleg az angol harmadosztályban szereplő Bolton labdarúgója, sajtóhírek szerint kölcsönben érkezne a svédekhez. A volt MTK- és Fehérvár-futballista az előző idényben 39 bajnokin egyszer volt eredményes, és négy gólpasszt adott.

A korábban az Ajaxnál és Dallasban is légióskodó Schön egyébként nem szerepelt a Bolton keretében a Plymouth elleni szombati bajnokin.

 

Legfrissebb hírek

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
Tegnap, 10:54

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
Tegnap, 10:48

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
Tegnap, 9:55

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Vitális Milán megszerezte első gólját az AEK Athénban – videó

Minden más foci
2026.08.08. 20:09

Csongvai Áron kilépett a komfortzónájából, hogy később a Ligue 1-ban játsszon

Légiósok
2026.08.08. 09:45

Az FC Köbenhavn ideális átmenet az NB I és az elit ligák között

Légiósok
2026.08.08. 09:10