A külföldi profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban játszó magyar labdarúgók, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok közül múlt héten a 23-szoros magyar válogatott Callum Styles nyújtotta a legjobb teljesítményt. Két góljával és egy gólpasszával főszerepet játszott csapata, a West Bromwich 5–3-as győzelmében a Luton Town ellen, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) utolsó fordulójában. A WBA a 9. helyen zárta az idényt, Styles pedig 34 bajnokin három gólig és egy gólpasszig jutott, tehát túlzás nélkül a legjobb meccsét játszotta a csapatban a tavaly nyári érkezése óta.
Styles első gólja
Styles második gólja
Az ugyancsak az angol másodosztályú Plymouthban szereplő Szűcs Kornél kezdő volt az utolsó fordulóban, de csapata 2–1-re kikapott a bajnokként feljutó Leedstől. A Plymouth 23. helyen zárt és kiesett, a tavaly Kecskemétről szerződtetett 23 éves védő első angliai idényében 36 bajnokin szerepelt, és adott egy gólpasszt. A Blackburn Tóth Balázzsal a kapuban játszott 1–1-es döntetlent a Sheffield United vendégeként, így a 7. helyen végzett, és éppen lemaradt a feljutásért folyó osztályozóról. A magyar kapuvédő az utolsó öt fordulóra vált csak első számú kapussá (összesen hat bajnokin védett az idényben), viszont ebben az öt fordulóban nem kapott ki a Blackburn, sőt négy meccset meg is nyert és az öt találkozón csak három gólt kapott. Szintén Angliában, de egy osztállyal lejjebb, a League One-ban is befejeződött a bajnokság, a Bolton Schön Szabolccsal a soraiban 1–1-re végzett a Stevenage ellen, a bajnokságot a 8. helyen zárt és nem lesz érdekelt az osztályozón. A tavaly nyáron Fehérvárról szerződtetett szélső 39 bajnokin szerepelt, egy gólt szerzett és négy gólpasszt adott a bajnokságban.
A lengyel élvonalban a Ferencváros kölcsönjátékosaként Rakówban szereplő Baráth Péter a múlt héten csereként beállva a 22. bajnoki meccsén megszerezte a második gólját egy szöglet után lecsorgó labdából a Stal Mielec otthonában, vezetéshez juttatva ezzel csapatát. A Raków végül 2–0-ra győzött, és három fordulóval az idény vége előtt két ponttal vezeti a tabellát a 2. Lech Poznan előtt. Ezzel Baráthék meglehetősen közel kerültek a bajnoki címhez, ugyanis a hátralévő három meccsből kettőt is otthon játszanak, a Jagiellonia és a Widzew Lódz ellen, idegenben csak egyszer lépnek pályára, a 10. helyen álló Korona Kielce ellen.
Baráth Péter gólja
ÁPRILIS 28., HÉTFŐ
GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga, alsóház
Volosz–Panszerraikosz 3–0
Volosz: Koszta Márk és Kovács Dániel nem voltak a keretben.
OLASZORSZÁG
Serie A
Lazio–Parma 2–2
Parma: Balogh Botond beállt a 71. percben.
ÁPRILIS 29., KEDD
–
ÁPRILIS 30., SZERDA
ROMÁNIA
Liga II (II. osztály)
CSA Steaua Bucuresti–FK Csíkszereda 0–0
FK Csíkszereda: Babati Benjámin végig a pályán volt, Hegedűs János végig a pályán volt, Nagy János a kispadon ült, nem cserélték be, Kelemen Dávid nem volt a keretben, Pintér Bence nem volt a keretben, Torvund Alexander csereként állt be a 72. percben.
MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK
DÁNIA
Dán Kupa
Viborg–FC Köbenhavn 0–1
FC Köbenhavn: Németh Hunor a kispadról nézte végig a találkozót.
OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)
Spezia–Salernitana 2–0
Spezia: Nagy Ádám a 76. percben állt be.
MÁJUS 2., PÉNTEK
AUSZTRIA
Bundesliga
Grazer AK–Klagenfurt 1–1
Grazer AK: Jánó Zétény a 67. percben állt be, Kleinheisler László sérült.
2. liga (II. osztály)
Bregenz–Rapid Wien II 1–5
Bregenz: Tiefenbach Dániel kezdett, a 61. percben lecserélték.
Horn–Lafnitz 4–1
Lafnitz: Hómann Huba és Nagy Nikolasz Ticián sem került be a meccskeretbe.
HOLLANDIA
Keuken Kampionen Divisie (II. osztály)
Volendam–Roda 3–2
Roda: Vancsa Zalán kezdett, a 86. percben lecserélték.
LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Wisla Kraków–Wisla Plock 1–3
Wisla Kraków: Kiss Tamás a 78. percben állt be.
NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Magdeburg–Preussen Münster 0–5
Münster: Németh András sérült.
ROMÁNIA
Superliga, alsóházi rájátszás
Politechnica Iasi–Sepsi 0–0
Sepsi: Sigér Dávid kezdett, a 69. percben sárga lapot kapott, a 75. percben lecserélték, Tamás Márk a kispadon ült, nem állt be.
SZLOVÉNIA
Prva Liga
Nafta–Bravo 0–1
Nafta: Csóka Dominik kezdett, az 52. percben lecserélték; Dragóner Áron végigjátszotta a mérkőzést, a 64. percben sárga lapot kapott; Kálnoki-Kis Zsombor végig a pályán volt, Klausz Milán nem került be a meccskeretbe, Senkó Zsombor a kispadon ült, Szalay Szabolcs végigjátszotta a találkozót, a 91. percben sárga lapot kapott.
2. SNL (II. liga)
Aluminij–Gorica 0–0
Aluminij: Tanyi Barnabás kezdett, a 69. percben lecserélték.
MÁJUS 3., SZOMBAT
ANGLIA
Premier League
Arsenal–AFC Bournemouth 1–2
Bournemouth: Kerkez Milos vévigjátszotta a mérkőzést.
Championship (II. osztály)
Sheffield United–Blackburn Rovers 1–1
Blackburn: Tóth Balázs végigvédte a mérkőzést.
Plymouth Argyle–Leeds United 1–2
Plymouth: Szűcs Kornél kezdőként 79 percet játszott.
West Bromwich Albion–Luton Town 5–3
West Bromwich Albion: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést, és két gólt szerzett, valamint adott egy gólpasszt.
League One (III. osztály)
Bolton Wanderers–Stevenage 1–1
Bolton: Schön Szabolcs végigjátszotta a mérkőzést.
CIPRUS
Cyprus League, alsóházi rájátszás
Ethnikosz Ahnasz–AEL Limasszol 2–0
AEL: Kecskés Ákos a meccskeret tagja volt, de nem lépett pályára.
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Columbus Crew–Charlotte 4–2
Columbus Crew: Gazdag Dánielt nem nevezték.
LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Stal Mielec–Raków Czestochowa 0–2
Raków: Baráth Péter a 66. percben állt be, szerzett egy gólt
Division 1 (II. osztály)
Warta Poznan–Ruch Chorzów 0–2
Ruch Chorzów: Novothny Soma a 79. percben állt be.
NÉMETORSZÁG
Bundesliga
RB Leipzig–Bayern München 3–3
RB Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán sérült, így nem volt a meccskeret tagja.
Union Berlin–Werder Bremen 2–2
Union Berlin: Schäfer András kezdőként 83 percet játszott.
Borussia Dortmund–Wolfsburg 4–0
Wolfsburg: Dárdai Bence végigjátszotta a mérkőzést.
2. Bundesliga (II. osztály)
Eintracht Braunschweig–Fortuna Düsseldorf 2–2
Braunschweig: Szabó Levente a 79. percben állt be csereként.
OLASZORSZÁG
Serie A
Parma–Como 0–1
Parma: Balogh Botond a meccskeret tagja volt, de nem állt be.
SPANYOLORSZÁG
La Liga
Real Valladolid–FC Barcelona 1–2
Valladolid: Nikitscher Tamás a kispadon ült.
SZERBIA
Szuperliga
Topolya–Crvena zvezda 1–2
Topolya: Sós Bence kezdőként 61 percet játszott.
SZLOVÁKIA
Niké Liga, felsőházi rájátszás
Zólyombrézó–DAC 1904 2–0
DAC: Bősze Levente, Csinger Márk, Redzic Damir kezdőként 83 percet játszott, Tuboly Máté kezdőként 68 percet játszott.
Niké Liga, alsóházi rájátszás
Komárom–Trencsén 0–0
Komárom: Nagy Gergő a meccskeret tagja volt, de nem lépett pályára.
SZLOVÉNIA
Prva Liga
Olimpija Ljubljana–Maribor 1–2
Maribor: Komáromi György a kispadon ült.
TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Rizespor–Gaziantep FK 2–0
Rizespor: Mocsi Attila nem volt a meccskeretben.
Galatasaray–Sivasspor 4–1
Galatasaray: Sallai Roland végigjátszotta a mérkőzést.
MÁJUS 4., VASÁRNAP
ANGLIA
Premier League
Chelsea–Liverpool 3–1
Liverpool: Szoboszlai Dominik a 69. percben állt be csereként.
AUSZTRIA
Bundesliga, felsőházi rájátszás
Rapid Wien–Wolfsberger AC 0–1
Rapid Wien: Bolla Bendegúz kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.
BELGIUM
Jupiler League, rájátszás a Konferencialigáért
Standard Liege–Sporting Charleroi 0–1
Standard Liege: Szalai Attila a kispadról nézte végig a találkozót.
DÁNIA
Superliga
Bröndby–FC Köbenhavn 0–3
FC Köbenhavn: Németh Hunor Vajk nem volt a keret tagja.
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Sporting Kansas City–Los Angeles Galaxy 1–0
Sporting Kansas City: Sallói Dániel végig a pályán volt.
FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Auxerre–Le Havre 1–2
Le Havre: Loic Nego végigjátszotta a mérkőzést.
NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Hertha BSC–Greuther Fürth 1–0
Hertha BSC: Dárdai Márton kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, ifj. Dárdai Pál sérült.
OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)
Reggiana–Spezia 2–1
Spezia: Nagy Ádám a 77. percben állt be csereként.
SVÁJC
Super League, alsóházi rájátszás
Yverdon–St. Gallen – elhalasztották
St. Gallen: Csoboth Kevin
SVÉDORSZÁG
Allsvenskan
Djurgarden–AIK 1–1
AIK: Csongvai Áron kezdőként végigjátszotta a mérkőzést
SZLOVÁKIA
Niké Liga, felsőházi rájátszás
Nagyszombat–Kassa 0–1
Kassa: Bokros Szilárd kezdőként 63 percet játszott.
MÁJUS 5., HÉTFŐ
CIPRUS
Cyprus League, alsóházi rájátszás
18.00: Anorthoszisz–Enoszisz
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám
GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga, alsóházi rájátszás
17.00: Panszerraikosz–Volosz
Volosz: Koszta Márk, Kovács Dániel
ROMÁNIA
Superliga, alsóházi rájátszás
16.30: UTA Arad–Petrolul 52
UTA Arad: Zsóri Dániel
II. liga (II. osztály), felsőházi rájátszás
14.30: FK Csíkszereda–Metaloglobus
FK Csíkszereda: Babati Benjámin, Hegedűs János, Nagy János, Kelemen Dávid, Pintér Bence, Torvund Alexander
SPANYOLORSZÁG
La Liga
21.00: Girona–Mallorca
Girona: Yaakobishvili Antal