„Hazai pályán tízezer és húszezer közötti nézőszám mindig van” – Novothny a lengyel másodosztályú csapatáról

B. D. K.B. D. K.
2024.11.02. 09:28
Novothny Soma (Fotó: Imago Images)
A Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában Szabó Bence beszélgetett Novothny Somával.

A korábbi újpesti csatár idén februárban igazolt a lengyel Ruch Chorzówhoz, amellyel az előző idény végén búcsúzott az élvonaltól. Novothny Soma csapata most a másodosztály darálójában küzd a feljutásért.

„Feleségemmel jól érezzük magunkat Lengyelországban és a csapatnál is – jelentette ki Novothny. – Az elmúlt két mérkőzésen újra egyedüli középcsatárként játszottam, és szerencsére gólokkal is tudtam bizonyítani, hogy ebben a pozícióban érzem magam a legjobban.”

Légiósok
2024.10.22. 09:13

Videó: Novothny Soma 4. percben szerzett gólja is kellett a Ruch Chorzów sikeréhez

A magyar csatár másodszor volt eredményes a jelenlegi évadban.

Elmondta, az iram nagyobb a lengyel másodosztályban, mint a magyaréban, és bárki bárkit legyőzhet. Úgy látja, csapata a gyengébb kezdés után most magára talált. 

„Hazai pályán tízezer és húszezer közötti nézőszám mindig van.” Hozzátette, hogy szerinte nyolcezernél kevesebb néző előtt nem nagyon játszottak még a másodosztályban.

„Minden gólomat elcserélném arra, hogy visszajussunk. Ennek a klubnak ott van a helye az első osztályban” – szögezte le.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
Tegnap, 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Reistad nevével is csábítaná Brestbe a sztárokat a magyar edző

Kézilabda
2026.10.06. 10:38

„A kapusokkal suttogó” – válogatott kapusaink tanítója

Magyar válogatott
2026.10.04. 20:27

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06