Bajner Bálint a görög negyedosztályba igazolt – hivatalos

CS. M.CS. M.
2024.10.18. 14:34
Bajner Bálint Görögországba igazolt (Fotó: Episzkopi FC)
A Haladástól nyáron távozó Bajner Bálint Görögországba, az Episzkopi FC-hez szerződött – derült ki a klub közleményéből.

 

A 33 éves, utánpótlás válogatott magyar labdarúgó a krétai Episzkopi FC-hez szerződött, miután nyáron megszűnt szerződése nevelőegyesületénél, a Haladásnál. 

Hogy mit tudni az új klubról? Most éppen a görög negyedosztályban szerepel, miután kiesett a múlt idény végén a harmadik ligából, de célja a feljutás. Ennek érdekében szerződtették a rutinos magyar csatárt is. 

„Hatalmas átigazolás! Szerződtettük a magyar válogatott játékost” – írja az Episzkopi FC honlapja, de több görög oldal is komoly erősítésről számolt be. 

„Beszéltem a technikai igazgatóval, aki elmagyarázta nekem terveit és ismertette a csapat vízióját. Pontosan egy ilyen lehetőséget kerestem, gondolkodás nélkül jöttem Görögországba, egy olyan országba, amely szereti a futballt” – nyilatkozta a klubhonlapnak Bajner. 

A 33 éves támadó rengeteg klubnál megfordult karrierje során, köztük a West Ham Unitedben és a Dortmundban, de eközben Magyarországon többször is kipróbálta magát. A Pécstől 2021-ben távozott, utána sokáig nem volt csapata, de idén februárban visszatért nevelőegyesületéhez, a Haladáshoz. Nos, ezután szerződött most a görög negyedik ligába. 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.04.26. 20:58

Hatgólos győzelemmel vágott vissza Görögország a világkupa-selejtezőn

Vízilabda
2026.04.11. 18:33

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Kosztasz Cimikasz: Szoboszlai Dominiknak a határ a csillagos ég

Magyar válogatott
2026.04.02. 09:25

Marco Rossi: A szlovénok ellen szerencsések voltunk, a görögök ellen ügyesek

Magyar válogatott
2026.03.31. 22:06

„Úgy gondolom, elégedettek lehetünk” – Szoboszlai Dominik a görögök elleni döntetlen után

Magyar válogatott
2026.03.31. 21:38

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Görögország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.03.31. 21:02

Marco Rossi ezt a tizenegyet küldi pályára Görögország ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2026.03.31. 17:47
Ezek is érdekelhetik