Claude Makélélé lett Ádám Martin csapatának edzője

2024.09.14. 13:50
Makélélé Görögországban folytatja (Fotó: Getty Images)
A játékosként Bajnokok Ligája-győztes, világbajnoki ezüstérmes Claude Makélélé lett a válogatott Ádám Martint foglalkoztató görög Aszterasz Tripolisz labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A görög klub honlapja szombaton felidézte, hogy a Zairében (ma Kongói DK) született Makélélé védekező középpályásként több mint tíz éven át volt meghatározó tagja a francia válogatottnak. Két Európa- és két világbajnokságon szerepelt – a 2006-os vb-n ezüstérmes lett –, illetve az 1996-os olimpián is pályára lépett. A Nantes, az Olympique Marseille, a Celta Vigo, a Real Madrid, a Chelsea és a Paris Saint-Germain színeiben is futballozott. A Nantes-tal francia bajnok volt, a madridiakkal megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai szuperkupát, illetve kétszer a spanyol bajnokságot. A londoniakkal kétszer végzett az élen az angol élvonalban és a Ligakupában, egyszer az FA-kupában, a BL-ben pedig döntős volt. 

Vezetőedzőként eddig a francia Bastiánál és a belga Eupennél dolgozott, utóbbit két évig, hetven mérkőzésen irányította. Korábban Carlo Ancelotti és Laurent Blanc segítője volt a Paris Saint-Germainnél, majd a Swansea City és a Chelsea szakmai stábjának tagja. 

Ádám Martin júliusban szerződött az Aszterasz Tripoliszhoz, amely három forduló után egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll a görög élvonal tabelláján. Makélélé elődje, a szerb Milan Rasztavac a múlt hét elején távozott a posztjáról.

 

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: A Győr jobb csapat, mint a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:12

„Ma is inspirációt jelent a futballrajongók számára” – Claude Makélélé megemlékezett Puskás Ferenc születésnapjáról

Minden más foci
2026.04.01. 14:01

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Ádám Martin: Boldog vagyok, hogy végre nem fáj a térdem!

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 13:02

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Ádám Martin: Nagyon hiányzik a futball

Labdarúgó NB I
2025.12.05. 18:08

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

Görög óriásklub vezetőedzője lett Rafa Benítez

Minden más foci
2025.10.24. 12:03
Ezek is érdekelhetik