Légiósok: eldőlt, hol folytatja Nagy Ádám – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2024.06.12. 16:30
Nagy Ádám meggyőzte a Spezia vezetőedzőjét (Fotó: Spezia Calcio)
Az olasz La Nazione nevű napilap a minap tényként számolt be arról, hogy Nagy Ádám lesz az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) szereplő Spezia idei első nyári igazolása, miután a klub kifizeti érte az 1.2 millió eurós átigazolási díjat.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott futballistája még 2021 nyarán igazolt a Pisához, amely azonban a téli átigazolási szezonban kölcsönadta a Speziának. Új csapatában Nagy Ádám meghatározó játékosnak számított, hiszen edzője 16-szor is bizalmat szavazott neki, ráadásul amikor az első perctől kezdve ott volt a pályán, csapata csupán egyszer kapott ki.

A 28 éves középpályás Luca D'Angelo vezetőedző egyik kedvence a Speziánál, fontos szerepet vállalt abban is, hogy az együttes megcsípte a 15. helyet, ezzel pedig kiharcolta a bennmaradást.

Hivatalos bejelentés egyelőre még nem történt az ügyben, a La Nazione szerint azonban a következő pár napban erre is sor kerülhet.

 

Legfrissebb hírek

„Azt éreztem, hogy tizenegy gyerek van a pályán” – Nagy Ádám a Trabzonsporról

Európa-liga
2026.08.28. 06:48

Nagy Ádám: Mentálisan mi felkészültebbek voltunk

Európa-liga
2026.08.27. 22:51

Nagy Ádám és Mohamed Szalah is jókedvűen edzett – galéria

Európa-liga
2026.08.26. 21:20

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57