Törökország: félbeszakították a bajnokságokat, miután Mocsiék meccsén leütötték a bírót

2023.12.12. 09:32
null
A támadás tagadhatatlan (Fotó: Getty Images)
A Török Labdarúgó-szövetség felfüggesztette a bajnoki mérkőzéseket, miután egy klubelnök megtámadott egy játékvezetőt.

Az eset az 1–1-re végződött Ankaragücü–Rizespor meccsen történt. Faruk Koca, az Ankaragücü elnöke berohant a pályára és megütötte Halil Ümüt Meler bírót, aki a földre esett, ahol többen megrugdosták. A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, de állapota nem súlyos. Kocát, akinek szívproblémái vannak, ugyancsak kórházba vitték, de Ali Yerlikaya belügyminiszter jelezte, hogy a kezelés után őrizetbe veszik.


A klubelnök haragját az váltotta ki, hogy a Mocsi Attilát is foglalkoztató Rizespor a hosszabbítás hetedik percében egyenlített. A magyar védő ezen a meccsen bokasérülése miatt nem volt ott a Rizespor keretében.


A játékvezető a török hírügynökségnek azt mondta, Koca megfenyegette őt és az asszisztenseit miután megütötte.

Azt mondta, kicsinállak, majd rám mutatott és azt mondta, megöllek – emlékezett vissza a történtekre a 37 éves Meler.

A Demiroren hírügynökség beszámolója szerint az őrizetbe vett klubelnök a kihallgatásakor azzal védekezett, hogy az eset a hibás döntései és prvokatív viselkedése miatt történt.

A célom az volt, hogy verbálisan fejezzem ki az egyet nem értésemet, valamint az arcába köpjek – jelentette ki Koca.

A szövetség bejelentette, hogy határozatlan időre az összes bajnokságot felfüggesztik, és rendkívüli ülésen vitatják meg, mit tegyenek az erőszak ellen.


„Sajnálatos és szégyenletes, hogy a labdarúgásban ilyen történt” – mondta Mehmet Büyükeksi, a szövetség elnöke.

Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke az Instagramon elfogadhatatlannak nevezte az esetet és hangsúlyozta, hogy a futballban nincs helye az erőszaknak.

„Játékvezetők nélkül nincs labdarúgás. A bíróknak, a játékosoknak, a szurkolóknak és a hivatalos személyeknek egyformán biztonságban kell lenniük a mérkőzéseken, ezért felszólítom az illetékes hatóságokat, hogy biztosítsák ezt minden szinten – írta Infantino.

Legfrissebb hírek

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
2026.04.28. 11:13

Sallói Dániel ismét betalált, a Toronto hatgólos döntetlent játszott – videó

Légiósok
2026.04.18. 21:02

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
2026.04.11. 10:04

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
2026.04.09. 23:22

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2026.04.06. 14:07

Mocsi Attila akár már a télen csapatot válthat

Légiósok
2026.01.06. 17:46

Török bundabotrány: húszan rács mögött várják a tárgyalást

Minden más foci
2025.12.09. 09:08

Szombaton debütál Mocsi Attila csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.04. 13:37
Ezek is érdekelhetik