Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

J. Á.J. Á.
2026.04.11. 10:04
null
Mocsi Attila gólnak örülhetett a Rizespor hétközi bajnokiján, de meglehet, már nem sokáig marad a török csapatnál (Fotó: Caykur Rizespor FC)
A decemberi edzőváltás óta alig kap játéklehetőséget a Rizesporban az addig alapember Mocsi Attila, ám a Samsunspor elleni csütörtöki bajnokit végigjátszotta és gólt is szerzett.

Nehéz időszakon megy keresztül Mocsi Attila. Bár évekig alapember volt a Rizesporban, Recep Ucar vezetőedző decemberi érkezésével kikerült az együttesből, ritkán kap játéklehetőséget. Csütörtökön viszont kezdett a Samsunspor ellen 4–1-re megnyert bajnokin, s ő szerezte csapata második gólját.

„Mindenkinek bizonyítani akartam – mondta lapunknak a 25 éves hátvéd a meccs másnapján. – Három év alatt tettem le annyit az asztalra, hogy ne ezt a bánásmódot érdemeljem. Recep Ucar érkezése óta alig kapok lehetőséget, többre számítottam. Nem tudom, mit hoz a jövő, de dolgozom tovább becsülettel. Jobbak voltunk a Samsunspornál, amely erős csapat, szerepelt a Konferencialigában, idegenben legyőzte a Rayo Vallecanót, de tudtuk, milyen stílust képvisel, felkészültünk és jó teljesítményt nyújtottunk. A gólom? Ezúttal velem volt a VAR, elsőre a játékvezető lest ítélt, de videózás után megadta. Jobb oldali szöglet után átszállt a hosszúra a labda, éreztem, hogy Qazim Laci keresztbe rúgja, érkeztem, jókor voltam jó helyen – közelről bepasszoltam a kapuba. Védekezésben és támadásban is jól teljesítettem, a góllal pedig megkoronáztam a teljesítményemet.”

Recep Ucar vezetőedzőnél Mocsi Attila tizennégy bajnokiból háromszor kezdett, nyolcszor végig a kispadon ült, háromszor pedig csupán néhány percre szállt be csereként. Helyzetét az sem könnyíti meg, hogy posztriválisa Samet Akaydin, aki a Fenerbahcétól érkezett, török válogatott, s minden bizonnyal ott lesz a vb-n.

„Az új edző elmondta, mindenki nulláról indul. Ezzel nincs is probléma, de második számú csapatkapitányként és első számú belső védőként furcsa volt, hogy egyből a sor végére kerültem és a bemutatkozó meccsén végig padoztam. Azt éreztem, bármit teszek, nincs esélyem bekerülni a csapatba. Nem tudom az okát, de már nem is foglalkozom vele. Januárban a Basaksehir elleni kettő kettő alkalmával elfogytak a védőink, én sérült voltam, de mindenképpen játszani akartam. Nem is ment rosszul, majd a következő bajnokin három nullára kikaptunk a Galatasaraytól, az egyik csapattársamnak nem ment a játék, erre megint engem vett ki a csapatból a következő meccsre. Pluszmunkát végzek, ez pedig csütörtökön a Samsunspor ellen kifizetődött.”

Mocsi Attila szerződése 2027 nyaráig érvényes a tabellán jelenleg tizedik Rizespornál, ám meglehet, a nyáron klubot vált.

„Profiként állok a hátralévő mérkőzésekhez, akár játszom, akár nem. Amióta a Rizespornál futballozom, minden átigazolási időszakban voltak ajánlataim, de vagy a klubnak vagy nekem nem feleltek meg a feltételek. Meglátom, mi történik a nyáron…”

 

Legfrissebb hírek

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

Bernd Storck Törökországban kapott kispadot – hivatalos

Minden más foci
2026.10.09. 15:03

A hétfői zakó már tényleg sok volt, Montella repül a török válogatott éléről – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.07. 12:27

Ez már Mancini-futball volt: Olaszország „lesimázta” a törököket

Minden más foci
2026.09.28. 22:48

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

A Rizespor védelmének vezére lett Mocsi Attila

Légiósok
2026.09.18. 09:08

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Különleges tetoválások a törökök ászán – a legjobb képek a török–magyar meccsről a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 22:45