Ligák Kupája: Messiék megállították Gazdagékat a döntő kapujában

2023.08.16. 06:56
null
Gazdag helyzetig eljutott, gólig nem (Fotó: Getty Images)
A mexikói élvonal és az MLS csapatai részvételével zajló Ligák Kupája sorozat elődöntőjében szerdára virradóra a Lionel Messi vezérelte Inter Miami 4–1-re legyőzte a Gazdag Dániellel felálló Philadelphia Uniont, s ezzel bejutott a torna döntőjébe, ahol a mexikói Monterreyt búcsúztató Nashville lesz az ellenfele. Ezzel eldőlt, hogy először lesz a sorozatnak az MLS-ben szereplő győztese.

Az Inter valóságos repülőrajtot vett, hiszen a 3. percben egy hosszú indítás után a védők mögé bemozgó Josef Martínez lőtt jobbról laposan a hosszú alsóba. A 20. percben aztán jött Lionel Messi és tőle kissé szokatlan távolságból, mintegy 30 méterről lőtt a bal alsó sarokba – hatodik mérkőzésén kilencedik gólját is megszerezte a Miami színeiben az argentin klasszis (mind a hat meccs Ligák Kupája-mérkőzés volt).

Ha ezzel még nem is, a félidő ráadásában végleg eldőlni látszott a továbbjutás sorsa, amikor a Messihez hasonlóan a nyáron igazolt Jordi Alba is feliratkozott a gólszerzők közé. A Gazdag Dániellel felálló Union ugyan többször próbálkozott kapura lövéssel az első félidőben, de hét kísérletből csupán kétszer találták el a kaput a Philadelphia-játékosok, míg Messiék háromból háromszor – azaz maximális hatékonysággal.

A fordulás után is többet próbálkoztak Gazdagék, ám továbbra is távol állt az ideálistól a hatásfokuk, de azért a szépítés a félidő közepén összejött nekik: Alejandro Bedoya volt eredményes egy szöglet utáni kavarodást követően. A további zárkózás azonban nem sikerült, sőt, David Ruiz 84. percben szerzett góljával kialakult a 4–1-es vendégsikert jelentő végeredmény. A helyzetekig, sőt ziccerig jutó Gazdagot három perccel később hozta le Jim Curtin, a Philadelphia vezetőedzője.

Győzelmével tehát a Miami bejutott a sorozat döntőjébe, ahol a Nashville SC lesz szombat hajnalban az ellenfele, amely a Monterreyt verte meg 2–0-ra, ami azt is jelenti, hogy először lesz amerikai győztese a sorozatnak.

Gazdagék számára sem ért véget egyébként a vereséggel a sorozat, szombaton virradóra a Monterrey ellen mérkőznek meg a harmadik helyért.

ÖSSZEFOGLALÓ

LIGÁK KUPÁJA
ELŐDÖNTŐK

Philadelphia Union–Inter Miami 1–4
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdőként 87 percet játszott.
Monterrey (mexikói)–Nashville SC 0–2

A nem jelölt csapatok amerikaiak.

Legfrissebb hírek

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03