Gera Zoltán szerint Szoboszlai Dominik készen áll; Hegedüs Lajos még védeni akar

S. T. J.S. T. J.
2023.07.03. 23:41
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Szoboszlai Dominik liverpooli szerződése kapcsán Gera Zoltánt kérdeztük, aki szintén futballozott az angol élvonalban: jövőre már húsz éve lesz, hogy a Ferencváros játékosát szerződtette a West Bromwich Albion, s rögtön az első idényének a végén beválasztották a Premier League álomcsapatába. A válogatottban 97 alkalommal pályára lépő Gera annak idején másfél millió fontos vételárával a legdrágább magyar futballista volt, az angol szurkolók imádták a játékát. Az U21-es válogatott jelenlegi szövetségi edzője lapunknak azt mondta, nem félti Szoboszlait, mert „bár fiatal, évek óta a topfutball egyik játékosa, a klubjaiban meghatározó szerepet töltött be, és a személyisége is azt mondatja, készen áll a feladatra”.
Szoboszlai Dominik liverpooli szerződése kapcsán
Gera Zoltánt kérdeztük, aki szintén futballozott az angol élvonalban: jövőre már húsz éve lesz, hogy a Ferencváros játékosát szerződtette a West Bromwich Albion, s rögtön az első idényének a végén beválasztották a Premier League álomcsapatába. A válogatottban 97 alkalommal pályára lépő Gera annak idején másfél millió fontos vételárával a legdrágább magyar futballista volt, az angol szurkolók imádták a játékát. Az U21-es válogatott jelenlegi szövetségi edzője lapunknak azt mondta, nem félti Szoboszlait, mert „bár fiatal, évek óta a topfutball egyik játékosa, a klubjaiban meghatározó szerepet töltött be, és a személyisége is azt mondatja, készen áll a feladatra”.

Bár már tényként tálalták, hogy befejezi a pályafutását, a korábbi válogatott kerettag Hegedüs Lajos még védeni akar, igaz, nem mindenáron. A 35 éves kapus eddig 240 bajnokin lépett pályára az NB I-ben, három évvel ezelőtt még válogatott kerettag volt Marco Rossinál, az előző idény hajrájában pedig a Nyíregyháza Spartacust segítette bennmaradáshoz a második vonalban. Lapunknak elmondta: van benne tüske, amiért a paksi időszaka után annak ellenére nem talált magának NB I-es csapatot, hogy jó korban, jó formában volt. Nem volt könnyű feldolgoznia, hogy ide-oda sodorta az élet, és nem kapta meg az újabb esélyt; ráadásul ez az időszak már két éve tart,

Ha nem is izgalommentesen, de megőrizte tagságát a női kézilabda élvonalban az újonc Békéscsabai Előre NKSE. A nagy múltú egyesület az új idényben szeretné stabilizálni pozícióját , ennek szellemében a jelentős nemzetközi tapasztalattal felvértezett Rác Sándort nevezték ki edzőnek. A 67 éves vajdasági szakember korábban dolgozott Tunéziában, Katarban és Luxemburgban is, edzői pályafutásának zömét azonban Franciaországban töltötte. A metzi női együttessel 2006 és 2009, majd 2012 és 2014 között ötször nyert bajnokságot, négyszer Ligakupát és egyszer Francia Kupát, 2013-ban döntőt vívott az EHF-kupában. Hazánkban először vállal munkát.

Legfrissebb hírek

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
42 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45