Légiósok: Nem jelentenek veszélyt – Gazdag a fenyegetőző szurkolókról

Vágólapra másolva!
2023.04.12. 09:43
null
Gazdag Dániel nyugodtan készül a mexikói BL-visszavágóra (Fotó: Getty Images)
Nincsenek álmatlan éjszakái Gazdag Dánielnek amiatt, hogy fenyegető üzeneteket kapott a mexikói Atlas szurkolóitól a közösségi oldalakon. A magyar válogatott játékost azután „találták meg”, hogy a Philadelphia Union az ő góljával szerzett 1–0-s előnyt a CONCACAF Bajnokok Ligája-párharcban.

A gólja után Gazdag ránevetett az ellenfelére, amivel magára haragította a mexikói szurkolókat.

„A gólom után ránevettem az ellenfél egyik játékosára, de azt tudni kell, hogy a büntető elvégzése előtt vagy ötször kiütötte a kezemből a labdát. Az Atlas drukkereinek ez nem tetszett, fenyegető üzeneteket és képeket kaptam, de ők szurkolók, nem jelentenek igazi veszélyt" – mondta a közmédiának Gazdag.

Hozzátette, az észak-amerikai ligának (MLS) külön protokollja van az ilyen esetekre, így a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bevonásával folytatták le a vizsgálatot, és megnyugtatták, nincs életveszélyben.

A magyar idő szerint csütörtök hajnali négy órakor esedékes visszavágóról a 19-szeres válogatott játékos elmondta, mivel ebben a sorozatban még létezik az idegenben lőtt gól szabálya, a legfontosabb, hogy betaláljanak, nem akarnak ráülni az eredményre és természetesen szeretnének az elődöntőbe jutni.

Az előző idényben MLS-nagydöntős Philadelphia Union nem kezdte jól a mostani idényt, ugyanis hét mérkőzés után csak a 10. az MLS Keleti főcsoportjában.

„Nagyon sok van még hátra, és bátran merem mondani, oda fogunk jutni, ahova szeretnénk. Ugyan több pontot elhullajtottunk, keleten nem látok sokkal erősebb csapatot a miénknél" – szögezte le Gazdag.

CONCACAF Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó
Csütörtök, 4.00:
Atlas (mexikói)–Philadelphia Union
Az első mérkőzésen: 0–1
Philadelphia: Gazdag Dániel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik