Szoboszlai: Nincs mitől félnünk Manchesterben; Ádám Martinéknál rajtol a bajnokság

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 23:33
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.


„Az első félidőben a City labdabirtoklási fölénye miatt én sem tudtam úgy futballozni, ahogyan kellett volna. Ha labdát kaptam, próbáltam megtartani, a szélen váratlan megoldást választani, de semmi sem működött igazán. A szünet után az egész csapat felébredt, többször odakerültünk a City kapuja elé, nekem is jobban ment” – többek között így értékelte csapata, az RB Leipzig teljesítményét a Manchester City elleni BL-mérkőzés után Szoboszlai Dominik. A válogatott futballista lapunknak arról is beszélt, hogy a mérkőzés előtt adott némi információt jó barátjáról és korábbi salzburgi csapattársáról, Erling Haalandról Willi Orbánnak és Josko Gvardiolnak.
„Az első félidőben a City labdabirtoklási fölénye miatt én sem tudtam úgy futballozni, ahogyan kellett volna.
Ha labdát kaptam, próbáltam megtartani, a szélen váratlan megoldást választani, de semmi sem működött igazán. A szünet után az egész csapat felébredt, többször odakerültünk a City kapuja elé, nekem is jobban ment” – többek között így értékelte csapata, az RB Leipzig teljesítményét a Manchester City elleni BL-mérkőzés után Szoboszlai Dominik. A válogatott futballista lapunknak arról is beszélt, hogy a mérkőzés előtt adott némi információt jó barátjáról és korábbi salzburgi csapattársáról, Erling Haalandról Willi Orbánnak és Josko Gvardiolnak.

Négy hónapos szünet után rajtol a dél-koreai futballbajnokság 2023-as idénye. A címvédő Ulszan Hyundai rögtön a nyitányon rangadót vív a Csonbukkal. A két együttes legutóbbi csatája lényegében eldöntötte a bajnoki cím sorsát, és külön öröm, hogy e fontos gól Ádám Martin nevéhez fűződik: a csatárt az emlékezetes mérkőzés óta legendaként tisztelik a városban. A tízszeres válogatott tavaly idény közben szerződött az Ulszanhoz, és 15 mérkőzésen szerzett 9 gólja mellett kiosztott négy gólpasszt is. Így sem vált stabil kezdőjátékossá, gyakran csereként lépett pályára, és ahogy várható volt, az idei többfrontos küzdelemnek megerősödött kerettel vág neki az Ulszan Hyundai – vagyis Ádámnak keményen meg kell majd harcolnia a helyéért.

Sportkrém mellékletünk e heti vendége, a kézilabdázó Bóka Bendegúz Veszprémben született, Alsóörsön élt, így nem véletlen, hogy neki a mai napig a Balaton a mindene. Nagyon kötődik a tóhoz, nem tudja elképzelni, hogy máshol éljen, és nem akar később sem elmenni másik városba, Alsóörsön vagy Füreden tervezi a jövőjét. Beszélt arról, hogy kissrácként a futballt és a kézilabdát egyformán szerette, de 14 évesen döntenie kellett a kettő között, és sokkal több minden szólt a kézilabda mellett. Szóba került az is, hogy a szélső hatalmas Real Madrid-drukker, s nagy vágya, hogy egyszer eljusson a Santiago Bernabéuba egy meccsre, de eddig erre még nem volt lehetősége.

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
18 órája

Orosz Pál: Csatárt mindenképpen igazolnunk kell; Győzelem az első meccsen, férfi kézilabdacsapatunk nagy lépést tett a továbbjutás felé

E-újság
2026.01.16. 23:47

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.14. 23:59

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben az FTC-vel; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
2026.01.13. 23:57

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
2026.01.13. 00:10

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47
Ezek is érdekelhetik