Légiósok: Gazdag Dániel ismét gólt szerzett – ismét pontot ért!

K. T. I.K. T. I.
2022.05.15. 07:51
null
Gazdag Dániel már a hatodik gólját szerezte ebben az idényben (Fotó: Getty Images, archív)
Gazdag Dániel gólt szerzett a Philadelphia Union mérkőzésén, amely 1–1-es döntetlennel zárult hazai pályán a New York Red Bulls ellen az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Klubjának honlapja szerint a 13-szoros válogatott középpályás a második félidő elején betört a tizenhatoson belülre, majd 11 méterről a kapuba bombázott. Gazdag végigjátszotta a meccset, amelyen szezonbeli hatodik gólját szerezte. A Philadelphia sorozatban negyedszer játszott döntetlent – pedig ezúttal az 55. perctől emberelőnyben futballozott –, és 11 meccs után a tabella harmadik helyén áll a keleti főcsoportban – írta az MTI.



Schön Szabolcs a cseresorból nézte végig, ahogyan csapata, az FC Dallas 3–1-re győzött a Los Angeles Galaxy otthonában. A texasiak a második helyen állnak a nyugati főcsoportban.

Sallói Dániel kezdőként végig a pályán volt a Sporting Kansas Cityben, amely 7–2-re kikapott a Portland Timbers vendégeként, így továbbra is a nyugati főcsoport tabellájának 12. helyén áll.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ
Philadelphia Union–New York Red Bulls 1–1
Philadelphia: Gazdag Dániel szerezte csapata pontot érő találatát
Portland Timbers–Sporting Kansas City 7–2
Sporting KC: Sallói Dániel 90 percet kapott a pályán.
Los Angeles Galaxy–FC Dallas 1–3
Dallas: Schön Szabolcs nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2026.08.12. 07:34

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Gazdag Dániel gólt szerzett, nyert a Columbus a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.08. 13:35

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Hazatért, és bajnok lett – nagyinterjú Schön Szabolccsal

Képes Sport
2026.08.07. 09:01

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13