Légiósok: Szalai Ádám Svájcba szerződött – sajtóhír

B. A. B./B. Á.B. A. B./B. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 21:05
null
Szalai Ádám Svájcban folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
A 4-4-2.com információi szerint a Basel a svájci átigazolási időszak utolsó napján szerződtette a Mainz magyar válogatott támadóját, Szalai Ádámot.

 

A forrás úgy tudja, hogy az üzletet még az este hat órai átigazolási zárás előtt megkötötték, így már csak a hivatalos bejelentés van hátra.

Amennyiben a hír igaz, a Basel Arthur Cabral távozása után – a brazil a Fiorentinához igazolt – a második támadót szerződteti: korábban Fjodor Csalovot vette kölcsön a klub a CSZKA Moszkvától az idény végéig.

Szalai Ádám 12 év alatt 276 mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban, ezeken a mérkőzéseken 54 gólt szerzett – előbbi mutatót tekintve csak Dárdai Pál (286) előzi meg a magyarok közül, míg a gólokat nézve első a vonatkozó magyar rangsorban. A Mainznál 2010 és 2013 között, majd 2019-től egészen mostanáig futballozott.

A Nemzeti Sport saját forrásból szintén úgy értesült, hogy a klubváltásnak lehet valóságalapja.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Az edzőváltás sem segített a Mainzon, folytatta jó sorozatát a Mönchengladbach

Német labdarúgás
2025.12.05. 22:39
Ezek is érdekelhetik