

Szombat óta Franciaországban készül az Euroliga folytatására a Sopron női kosárlabdacsapata. Az együttes hétfőn lép pályára a Bourges ellen, és Gáspár Dávid vezetőedző lapunknak azt mondta, nem számolgatnak, nem figyelnek a csoport másik összecsapására, a lehető legjobb teljesítménnyel szeretnének nyerni. Szóba került a hosszú kihagyás után visszatérő Határ Bernadett is, akinek visszaépítése lépésről lépésre halad, de még kell néhány mérkőzés, hogy újra érezze a ritmust.
Mikszáth Kálmán a híres Gundel-féle palóclevest kanalazta, Petőfi Sándor pedig honvédnak állt az épületben, ahol 120 évvel ezelőtt, 1901. január 19-én a Magyar Labdarúgók Szövetségét alapították. A Budapesti futballmesék legújabb részében a Lánchíd pesti hídfője közelében található, Akadémia utca 1. alatti ház, az egykori István főherceg szálló titkait elevenítjük fel, írásunkat Népsport-mellékletünkben olvashatják el.

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg
