Légiósok: Olaszország a második otthonom, szeretnék visszatérni – Nagy Ádám

B. L.B. L.
2020.11.18. 15:27
null
Nagy Ádám érettebb lett Bristolban (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy Ádám érettebb és tapasztaltabb lett, amióta Angliába igazolt – indítja szerdai cikkét a TuttoMercatoWeb, amely interjút készített a magyar válogatott és az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol City középpályásával.

 

„Azért igazoltam Angliába, mert játszani akartam. Az első, amit megfigyeltem, hogy itt kevesebb a taktika” – idézi Nagy Ádámot a TuttoMercatoWeb.

A Bologna korábbi középpályása nem tartja kizártnak, hogy egy napon visszatérjen Olaszországban.

„Abszolút, egy napon szeretnék visszatérni, Olaszország a második otthonom – felelte a felvetésre. – Ha jól teljesítek a válogatottban és Bristolban, akkor biztos vagyok benne, hogy megérkezik majd a megfelelő ajánlat.”

Nagy Ádám elmondta, sokat dolgozik azon, hogy megerősítse magát, de túlzásba sem akarja azért vinni, mert az a sebesség rovására menne.

„Most próbálom többször előrefelé játszani a labdát a gólszerzés érdekében, míg a Bolognánál inkább a labdabirtoklás volt a fő. Itt a helyzetteremtésekre is igyekszem fókuszálni” – tért ki a játékában történt változásokra.

Nagy Ádám büszke rá, ha a válogatottban játszhat (Fotó: Szabó Miklós)
Nagy Ádám büszke rá, ha a válogatottban játszhat (Fotó: Szabó Miklós)


A válogatottal kapcsolatban kiemelte a dicső múltat és hogy jelenleg lépésről lépésre próbálunk haladni.

„Erős csapatunk van, igazi CSAPAT. Ha valaki hibázik, ott vannak a többiek készen arra, hogy segítsenek” – vélekedett.

Az olasz vonal a szövetségi kapitány frontján továbbra is él Marco Rossi személyében.

„Három évet töltöttem Olaszországban, amikor megtudtam, hogy ő lesz a szövetségi kapitány, örültem neki. Mindig olaszul beszélünk egymással, úgyhogy gyakran, amikor csapatmegbeszélés van, és valami nem működik rendesen, megkér, hogy fordítsak. Igyekszem segítő kezet nyújtani neki, örülök, hogy ő a kapitányunk” – mondta Rossiról.

Természetesen a világ mindennapjait aktívan érintő koronavírus-helyzet is szóba került. S hogy ilyenkor a válogatott áldás vagy probléma?

„Nagyon nehéz körülmények között élünk. Ha elkapod a vírust, nem játszhatsz a csapatodban. Bonyolult helyzet. Ugyanakkor a hazámért játszani büszkévé tesz, a meghívó mindig válaszra talál” – szögezte le.

Ha pedig jól teljesít, akkor meglesz az esélye, hogy visszatérjen a Serie A-ba.

„Ez rajtam múlik. Ha jól teljesítek, akkor jönni fog egy jó ajánlat a Serie A-ból. Ma már érettebb vagyok” – zárta Nagy Ádám.

Nagy Ádámnak lehet visszaút a Serie A-ba (Fotó: AFP)
Nagy Ádámnak lehet visszaút a Serie A-ba (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

Nagy Ádám ma már örül, hogy tizenkét évesen nem adta fel

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:58

A 10-es mez: „a 88-szoros válogatottat inkább fanyalgás fogadja…”

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 08:43

Nagy Ádám visszatért a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 12:02

Nagy Ádám már a Vasas ellen pályára léphet a Ferencvárosban – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.30. 21:13

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11