Portugália: bejelentette a Nacional Bobál Gergelyt – hivatalos

2020.07.29. 23:06
null
Bobál másodszor csap fel légiósnak (Fotó: Szabó Miklós)
Ahogy arról lapunk beszámolt, a portugál élvonal újoncához igazolt Bobál Gergely, s a CD Nacional szerdán be is jelentette a korábbi utánpótlás-válogatott támadót.

Az alább is megtekinthető bejelentés szerint Bobállal négy évre szóló szerződést kötött a Nacional, s 10 millió eurós kivásárlási záradék is került a megállapodásba.

Bobál korábban a 2015–2016-os idényt töltötte külföldön, akkor a Wolfsburg második csapatának légiósa volt.

Patinás egyesülethez kerül Bobál Gergely, hiszen a Clube Desportivo Nacionalt 1910-ben alapították, a klub takaros stadionjába 5132 néző fér be. A kerettagok között a portugálok mellett találhatunk brazil, curacaói, dél-koreai, francia, hondurasi, kameruni, mozambiki, nigériai és kolumbiai futballistát is. A Nacional egy év kihagyás után tért vissza az első ligába, ahonnan tavaly nyáron, utolsó előttiként (17.) esett ki.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A román másodosztályban folytatja Bobál Gergely – hivatalos

Légiósok
2026.07.19. 16:32

NB II: rutinos érkező Kecskeméten; hatan távoztak Gyirmótról, az egyikük Bobál Gergely

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:34

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

A Fehérvárról távozó csatár Gyirmótra tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 13:10

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56