Légiósok: Csak azt mondom, szeretem Olaszországot – Szoboszlai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.11.18. 17:02
null
Szoboszlai Dominik jövője továbbra is kérdéses (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar labdarúgó-válogatott tehetsége elmondta: szereti Olaszországot, ám ez nem jelenti azt, hogy a Serie A-ba szerződik.

 

A 19 éves középpályást az fcinternews.it szólaltatta meg a magyar válogatott Uruguay elleni felkészülési mérkőzése (1–2) után – a fekete-kékek átigazolási híreivel foglalkozó portál annak kapcsán készített rövid interjút Szoboszlai Dominikkal, hogy a hírek szerint az Inter is szerződtetné.

A kérdésre, miszerint el tudja-e képzelni, hogy a Juventus, az Inter és egyéb olasz együttesek is figyelik, Szoboszlai egyértelmű „igennel” reagált. A magyar szupertehetséget arról is faggatták, kedveli-e Olaszországot.

„Persze, szeretem, ott töltöttem a vakációmat is. Ám jelenleg nem tudom, hogy ha a jövőben klubot váltok, akkor melyik irányba indulok el, és ebbe nem szeretnék most részletesen belemenni. Csak azt mondom, szeretem Olaszországot.”

A következő kérdésre, hogy a Juventust vagy az Intert részesítené-e előnyben, Szoboszlai annyit felelt: „Nem preferálom jobban egyiket a másiknál. Meglátjuk.”

Szoboszlai szót ejtett a Wales elleni sorsdöntő összecsapásról is – a Salzburg játékosa elmondta, a keddi lesz élete mérkőzése.

„Természetesen magabiztosnak kell lennünk. Ha nincs önbizalmunk, akkor már veszítettünk. Összepontosítanunk kell, hogy igazi csapat legyünk. Mindent beleadunk, hogy bekerüljünk a magyar történelemkönyvekbe. Ha nyerünk, ott leszünk a 2020-as Európa-bajnokságon.”

A fiatal középpályás dicsérte Marco Rossi szövetségi kapitányt, valamint segítőjét, Giovanni Costantinót is – Szoboszlai Dominik nagyon kedveli, illetve nagyra értékeli őket, szerinte mindketten rendkívül felkészültek.

Az elmúlt hónapokban több európai élcsapattal is összeboronálták már Szoboszlait: lehetett olvasni az Arsenal, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Lazio, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Napoli érdeklődéséről is.

EB-SELEJTEZŐK
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán – élőben az NSO-n!
20.45: Wales–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
A várható kezdőcsapatok
Wales:
Henessey – Roberts, A. Williams (vagy Mepham), Lockyer, B. Davies – Allen, Ampadu – Bale, Ramsey, D. James – Moore
Magyarország:
Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Nagy Á., Pátkai – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 8 5 2 1 17–7 +10 17
2. MAGYARORSZÁG 7 4 – 3 8–9 –1 12
3. Wales 7 3 2 2 8–6 +2 11
4. Szlovákia 7 3 1 3 11–11 0 10
5. Azerbajdzsán 7 – 1 6 5–16 –11 1
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
14 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00