Fortuna Liga: három nyeretlen meccs után győzött a DAC

DUDUCZ TIBOR (Nyitra)DUDUCZ TIBOR (Nyitra)
2019.08.25. 21:48
Három sikertelen találkozó után három pontot szerzett a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Fortuna Ligában a DAC, amely Nyitrán győzött 2–1-re.



,,Muszáj nyernünk, jelenlegi helyzetünkben szükségünk van a három pontra” – mondta még a nyitrai találkozó előtt a dunaszerdahelyiek vezetőedzője, Peter Hyballa, aki a sérült Connor Ronan és Kalmár Zsolt kivételével mindenkire számíthatott, ugyanakkor nagy meglepetésre kihagyta a kezdőből magyar légiósát, Vida Kristophert és a horvát Marko Divkovicot is. Helyet kapott viszont a csapatban Abdulrahman Taiwo és Andrej Fábry, akik nemrég még a nyitraiak mezét viselték. Vida Kristopher előbbi helyére állt be csereként a 61. percben, ellenben Vida Máté végigjátszotta a mérkőzést.

Óriási vendégfölényt hozott az első félidő, a DAC labdarúgói számtalan jobbnál jobb gólszerzési lehetőséget dolgoztak ki. Csakhogy ezeket mind kihagyták, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez bizony megbosszulta magát, a Nyitra az első valamirevaló akció után megszerezte a vezetést. Nem telt el száz másodperc, s megtört a jég – egyenlített a DAC! A Kalmár Zsoltot helyettesítő csapatkapitány, Kristián Kostrna fejjel volt eredményes.

A szünet után is a vendégcsapat volt az aktívabb, és az 56. percben ismét eredményes volt. Davis beadása után Fábry volt eredményes (a DAC 21-es számú játékosa érthető okokból nem ünnepelt látványosan). A vendégek a vezető góljuk után visszahúzódtak, átadták a teret a hazaiaknak. Helyzeteket azonban továbbra is a dunaszerdahelyiek dolgoztak ki, az egyik óriási kimaradt lehetőség után Peter Hyballa mester a kispad előtt térdre rogyott…

Hosszú idő után ismét három pontot szerzett a DAC – jövő vasárnap jöhet a Slovan elleni rangadó. A címvédő pozsonyiak vasárnap 1–1-et játszottak a Zilinával (Zsolna), Guzmics Richárd végigjátszotta a meccset, Holman Dávid csereként lépett pályára.

Győzelmet ünnepelhetett a DAC Nyitrán (Fotó: sport.sk)
Győzelmet ünnepelhetett a DAC Nyitrán (Fotó: sport.sk)


FORTUNA LIGA
6. FORDULÓ
FC Nitra (Nyitra)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely) 1–2
DAC: Vida Máté kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, Vida Kristopher a 61. percben állt be csereként, Kalmár Zsolt sérült.
Slovan Bratislava (Pozsony)–MSK Zilina (Zsolna) 1–1
Slovan: Guzmics Richárd kezdőként végigjátszotta a meccset, Holman Dávid a 85. percben állt be csereként.
Az élcsoport: 1. Slovan 16 pont (18–2-es gólkülönbség), 2. Zilina 16 (16–6), 3. DAC 10 (12–9).

 

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48