Légiósok: menesztették Holmanék edzőjét a BL-kiesés után

H. K.H. K.
2019.07.19. 13:34
Már nem Martin Sevela a szlovák élvonalban (Fortuna Liga) szereplő Slovan Bratislava labdarúgócsapatának vezetőedzője – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

Mint ismert, a Slovan a 93. percig továbbjutásra állt Montenegróban a Bajnokok Ligája-selejtező első körében, ám a Szutjeszka ekkor egyenlített, kiharcolta a hosszabbítást, majd tizenegyesekkel továbbjutott.Mint ismert, a Slovan a 93. percig továbbjutásra állt Montenegróban a Bajnokok Ligája-selejtező első körében, ám a Szutjeszka ekkor egyenlített, kiharcolta a hosszabbítást, majd tizenegyesekkel továbbjutott.

A kudarc nem is maradt következmények nélkül, a pozsonyi egyesület hivatalos honlapján arról adott hírt, hogy a gárda vezetősége megköszönte Sevela vezetőedzőnek az eddigieket. Ivan Kmotrík elnök el is mondta, miért döntöttek így.

„Ennek meg kellett történnie. Úgy véljük, nem sikerült a csapatot megfelelően felkészíteni, illetve taktikailag is sok volt a hiba. Nem találjuk a szavakat a történtekre. Nem akarom megbántani az ellenfelünket, de lássuk be, egyszerűen elfogadhatatlan, hogy már az első körben búcsúztunk. A párharc végeredménye természetesen nem csupán az edző hibája, a játékosok is ugyanúgy okolhatóak a kiesésért.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Szutjeszka Niksics(montenegrói)–Slovan Bratislava(szlovák) 1–1 (Sofranac 93., ill. Sporar 49.) – tizenegyesekkel 3–2
Továbbjutott: a Szutjeszka Niksics, 2–2-es összesítés után tizenegyespárbajban

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
2026.07.20. 13:01