Légiósok: Tudom, hogy jó lesz – Holender a svájci folytatásról

– Összepakolt már?
– Amit első körben kiviszek magammal, már becsomagoltam – válaszolta a Nemzeti Sportnak Holender Filip, a háromszoros válogatott támadó, aki vasárnap este utazik Svájcba, hogy hétfőn már új csapata, a Lugano edzésén vegyen részt. – Szerencsére nyár van, nincs szükség sok ruhára. Amióta profi futballista lettem, most váltok először klubot, csak sejtésem van arról, mivel jár ez. De nem aggódom, sőt, tudom, hogy jó lesz!

– Tíz év után távozik Kispestről.
– Ha valami nehézzé teszi a búcsút, akkor ez. Még tizenöt sem voltam, amikor Szerbiából idekerültem. Akkor jóformán senki voltam, semmim sem volt, senkit sem ismertem, senki sem ismert. Aztán remek emberekkel hozott össze a sors, nekik is köszönhető, hogy a gyerekből mára felnőtt lett. Ha valaki az első itteni napomon azzal áll elém, hogy huszonnégy évesen bajnokként, gólkirályként és magyar válogatottként igazolok Luganóba, megmosolyogtam volna.

– Ehhez képest bajnokként, gólkirályként és magyar válogatottként igazol Luganóba.
– Sokat szenvedtem érte. Tizennégy évesen jöttem el otthonról, egyik napról a másikra ötszáz kilométerre kerültem a szüleimtől. Voltak nehéz időszakok, sokszor éreztem magam egyedül. Az ugyanakkor egy másodpercig nem vetődött fel bennem, hogy feladjam. Ha mélyen is voltam, egy cél mindig a szemem előtt lebegett: élvonalbeli labdarúgó akartam lenni! Az első kispesti edzésemen azt éreztem, mindenki jobb nálam. Lehet, hogy nem így volt, de én akkor is ezt éreztem. Egyúttal rádöbbentem, ami a kragujevaci gyerekek között elég, a Honvédnál kevés. A következő edzésre már úgy mentem ki, hogy én leszek a legjobb! Egy hónappal később felvittek az egy évvel idősebbek közé.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy Luganóban is lehúz egy évtizedet?
– A szerződésem kettő plusz egy évre szól, a többit meglátjuk. Kispestre sem úgy érkeztem, hogy tíz évig itt leszek. Ehhez képest éppen a minap jegyezte meg az egyik barátom: „Filip, eddigi életednek csaknem a felét a Honvédnál töltötted”. Minden fontos pillanat előttem van. A Magyar Futball Akadémián töltött négy év, az utánpótlásban elért sikerek, a felnőttcsapattal szerzett bronzérem kétezer-tizenháromból. Akkor elvileg még az U19-es együtteshez tartoztam, de a tavasszal már folyamatosan a nagyokkal edzettem, Marco Rossi többször becserélt.

– Luganóba hogyan utazik?
– Milánóig repülővel, onnan autóval.

– A tavasszal már megtette ezt az utat.
– Igen, amikor aláírtam a szerződésemet. Amit akkor láttam, meggyőzött arról, hogy ismételten jó helyre kerülök. Amit hallottam, szintúgy. A vezetőkkel és a vezetőedzővel folytatott beszélgetés pozitív hangvételű volt, végig éreztem, hogy bíznak bennem. Azt senki sem foglalta írásba, hogy a kezdő tizenegy elképzelhetetlen nélkülem, de feltett szándékom, hogy alapember legyek. Idővel a válogatottban is az akarok lenni – először azonban Luganóban kell bizonyítanom. A fejlődésem szempontjából jó helyen leszek, a svájci bajnokságban magasabb a tempó, mint az NB I-ben, ha sikerül felvennem a ritmust, máris léptem egyet előre.

– Vécsei Bálint és Kecskés Ákos személyében két magyar csapattársa is lesz. Mielőtt elfogadta volna a klub ajánlatát, kikérte a véleményüket?
– Nem, mert nem akartam, hogy bárki befolyásoljon. Az életemben akad egy-két ember, aki mindennél fontosabb, őket meghallgattam, másokat nem. Az én döntésem – az én felelősségem. Amikor tizennégy voltam, még édesapám mondta, ha Puskás Ferenc csapata hív, menned kell, huszonnégy évesen már én mondtam azt, Luganóban folytatom.

– Mi döntött a svájciak mellett?
– Mindenekelőtt az, hogy ambiciózus klub. Hogy a Young Boys és a Basel mögött harmadik lett a bajnokságban, önmagáért beszél. A bronzéremmel Európa-liga-indulás párosul, a csoportkörben kezdjük a szereplést. A karrieremben ez is újdonság lesz, hiszen a nemzetközi porondon eddig csak selejtezőn játszhattam. Mit nem adnék egy Lugano–Honvéd csoportmeccsért!

– Attól aligha kellene tartania, hogy a kispesti szurkolók árulónak kiáltanák ki.
– Aki kicsit is ismer, tisztában van azzal, mit jelent nekem a Honvéd. Amit kaptam a drukkerektől az évek során, hihetetlen, igyekeztem a teljesítményemmel viszonozni. Mindennél jobban vágytam arra, hogy Magyar Kupa-győzelemmel köszönhessek el, bánt, hogy ez az álmom nem teljesült. Viszont a két évvel ezelőtti bajnoki aranyat senki sem veheti el tőlünk, mint ahogyan a gólkirályi cím kapcsán sem győzöm hangsúlyozni, hogy nem kizárólag az én érdemem. Miután az utolsó fordulóban legyőztük az MTK-t, és eldőlt, hogy Davide Lanzafamével holtversenyben gólkirály lettem, hatalmas ünneplésben részesítettek a szurkolók. Az a néhány perc minden addigi szenvedést megért.

– Vajon Luganóban is elérhet hasonló sikereket?
– Ha erre nemmel felelnék, jobban tenném, ha fel sem ülnék a gépre. Csak akkor lehetek sikeres, ha hiszek benne. Amikor először bekerültem a válogatott keretbe, azt mondtam, szerb vérem és magyar szívem van. Hajt a vérem és visz a szívem, ezért is jutottam idáig. Sokan elképzelni sem tudják, mennyit jelent nekem a válogatottság. Büszke vagyok arra, hogy felvehettem a címeres mezt, és arra is, hogy én lehettem a Honvéd történetének századik válogatott játékosa. Ezt azért már rögzítik a históriás könyvek.