Légiósok: Szoboszlai ott van a futball 50 „csodagyereke” között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.20. 14:27
null
A goal.com Szoboszlai Dominiket a világfutball legnagyobb tehetségei közé sorolja (Fotó: Getty Images)
A goal.com a legfrissebb listájában összeszedte a világ jelenlegi 50 legtehetségesebbnek vélt fiatal labdarúgóját. A listára felkerült egy magyar is: Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg 18 esztendős középpályása.

 

Szoboszlai Dominiket – akivel kapcsolatban éppen ma közölte klubja, a Red Bull Salzburg, hogy meghosszabbította a szerződését 2022. május 31-ig – a sportportál a 21. helyre sorolta.

„Szoboszlai az első 2000 után született játékos a Salzburg történetében, aki felkerült a felnőttcsapatba. A 18 esztendős játékos Magyarország legnagyobb ígéretének számít, és már az U21-es válogatottban is pályára lépett, emellett bemutatkozhatott a Salzburg színeiben is” – olvasható a goal.com rövid jellemzésében.

A középpályás 2017 óta tartozik az osztrák klub kötelékébe, eleinte az U18-as csapatnál számoltak vele, majd a másodosztályban szereplő FC Lieferingnél szerepelt – 42 mérkőzésen 16 gól és 11 gólpassz a mérlege.

Tavaly óta az első csapat keretének tagja; 11 meccsen jutott eddig szóhoz, a kupában kétszer volt eredményes, a bajnokságban egyszer, az Európa-ligában pedig gólpasszt adott a Napoli ellen.

Az ötvenes listán Jadon Sancho, a Borussia Dortmund gyémántja az első, a második helyen a Real Madrid tehetsége, a brazil Vinícius Jr. áll, míg a harmadik a Chelsea-ben szereplő Callum Hudson-Odoi.

Az ötvenes listán Szoboszlai a legmagasabban jegyzett, nem topligában szereplő európai játékos, illetve a legmagasabban jegyzett tehetség a kelet-közép-európai régióból.

A GOAL.COM 50 FŐS LISTÁJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VÉGIG!

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai tanácsai a Liverpoolba igazoló Pécsinek: „Gyere és élvezd! Dolgozz mindennap keményen!”

Magyar válogatott
2025.06.14. 06:00

Klub-vb: hatodik aranyára hajt a rekorder Real Madrid

Klub-vb
2025.06.13. 14:23

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A két gólszerzőt látták a legjobbnak olvasóink az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.11. 13:54

Szoboszlai: Jó tanulópénz volt ez a két meccs az őszi vb-selejtezők előtt

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:06

Premier League: Szoboszlai is betalált az idény legjobbnak választott meccsén

Angol labdarúgás
2025.06.09. 18:42
Ezek is érdekelhetik