CONCACAF BL: Németh betalált, háromgólos előnyben az SKC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.22. 07:18
Németh Krisztián góljának is köszönhetően a Sporting Kansas City hazai környezetben 3–0-ra megverte a mexikói Tolucát az észak- és közép-amerikai zóna, valamint a karibi térség csapatai számára kiírt Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

A három magyar futballistát (Németh Krisztiánt, Sallói Dánielt, Baráth Botondot) is soraiban tudó Sporting Kansas City a 2017-es US Open Cup győzteseként vehet részt a 2019-es CONCACAF Bajnokok Ligájában, amelyben rajta kívül még három amerikai, négy mexikói, két Costa Rica-i, valamint egy-egy kanadai, salvadori, guatemalai, hondurasi, panamai és dominikai köztársaságbeli együttes szerepel.

A bemutatkozás jól sikerült az MLS tavalyi idényében Nyugati főcsoportdöntőt játszó SKC-nek, hiszen a nyolcaddöntő első mérkőzésén saját közönsége előtt 3–0-ra elintézte a 2018-as Clausura győztesét, a Tolucát, ezzel az 1962 óta íródó sorozat történetének második amerikai csapata lett, amely három góllal megvert egy mexikói ellenfelet.

A Sporting Kansas City első gólját a 35. percben a kezdőcsapat tagjaként pályára lépő Németh Krisztián szerezte, aki Gerso Fernandes előkészítése után két védőt is elfektetett, mielőtt a kapu közepébe helyezte a labdát.

NÉMETH KRISZTIÁN GÓLJA

A magyar válogatott támadó a hazaiak második találatában is szerepet vállalt, az ő sarkazása után került vissza a labda a léc alá bombázó Gerso elé.

Németh magyar csapattársai közül Sallói Dániel az utolsó percekre szállt be, míg a Budapest Honvédtól érkező Baráth Botond bemutatkozása tétmeccsen még várat magára.

A párharc visszavágójára egy hét múlva, magyar idő szerint március 1-jén hajnalban kerül sor.

Ha a Sporting Kansas City továbbjut, akkor a negyeddöntőben minden bizonnyal a panamai Independientével találkozik, amely 4–0-ra megverte a Toronto FC-t a nyolcaddöntő első mérkőzésén.

CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Sporting Kansas City (amerikai)–Toluca (mexikói) 3–0
SKC: Németh Krisztián a 82. percig volt a pályán, és gólt szerzett; Sallói Dániel a 87. percben állt be; Baráth Botond végig a kispadon ült.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

MLS: Sallói és Gazdag fontos gólt szerzett, csapataik nagy hajrával nyertek

Légiósok
2026.09.10. 08:58

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2026.09.06. 07:50

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Minden más foci
2026.08.30. 07:35

Sallói gólpasszt adott, a Toronto győzött Miamiban – videók

Minden más foci
2026.08.23. 07:42

Messi és Suárez oldalán szerzett gólt Pintér Dániel – videó

Légiósok
2026.08.20. 06:53